Lajos, Patrícia
18 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Matolcsy barátnője elveszti egyik állását

2016.11.14. 16:11

Átalakítják a Magyar Nemzeti Bank alapítványai által tulajdonolt cégek igazgatóságait, így egyes cégeknél a felügyelőbizottságok is megszűnhetnek. Az átalakítás keretében megszűnik Matolcsy György barátnőjének, Vajda Zitának az igazgatósági tagja is, amit a Pallas Athéné Domus Innovationis Alapítvány által tulajdonolt Vízház Ingatlanfejlesztő zrt.-ben töltött be - írja a Figyelő Online.

Az azóta megszűnt Népszabadság írta meg, hogy az 1300 alkalmazottat foglalkoztató MNB-ben a legjobban fizetett 116 személy közül csak 33-nak volt magasabb a bére, mint Vajdának, pedig nem vezetett önálló osztályt. Vajdának több pozíciója is volt a jegybank alapítványainál: eddig összesen négy helyről kapott ilyen módon fizetést.

A lap értesülései szerint már kedden megjelenhetnek a cégnyilvántartásban a cégek vezetéseit érintő változások. Az átalakítás eredményeképpen csökken az igazgatóságok létszáma, és teljes felügyelőbizottságok szűnnek meg. Az alapítványok arra törekednek majd, hogy a tisztségeket külsősök helyett MNB-s munkavállalók töltsék be, és nekik ne járjon ezért külön díjazás. Azt már konkrétan lehet tudni, hogy az Optima Befektetési Zrt. hét fős igazgatósága három fős lesz, és ezek a munkavállalók már nem kapnak majd külön díjazást.

Az is változik, hogy számvevőszéki módszertanra alapozva bevezetik a saját belső ellenőrzési rendszerüket, ami szükségtelenné teszi a felügyelőbizottságok fenntartását. Októbertől egy nagy nemzetközi könyvvizsgáló cég, a BDO Magyarország vette az alapítványok és az alapítványok cégeinek auditálását.