A divatot is támogatja az Eximbank

2016.11.16. 13:17

Beszáll a Nanushka magyar ruhamárkába az Eximbank. Az exporttámogatásra létrejött állami pénzintézet alá tartozó egyik tőkealap nemrég új céget is létrehozott erre, amely összesen 300 milliót tervez beletenni a márkába – írja a Világgazdaság.

A lap szerint új az Eximbank két, összesen 16 milliárd forintos tőkealapjának egyike, az Exim Növekedési Magántőkealap nemrég alapított egy céget NNSHK Investment Holding Kft. néven, ezen keresztül terveznek több lépcsőben befektetni a Nanushkába. Ez lesz az első ilyen eximbankos tőkeinjekció.

A Nanushka 2005-ben Sándor Szandra családi vállalkozásaként indult, mára félmilliárd forint éves forgalmú, bevételének 80 százalékát exportból produkáló vállalkozássá nőtte ki magát. Korábbi befektetője négy évig a PortfoLion Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. által kezelt OTP Kockázati Tőkealap I. volt, amelytől a cégrészesedést idén nyáron vásárolta vissza a márkaalapító Sándor Szandra a BNVP Group, azaz Baldaszti Péter londoni székhelyű befektető vállalkozása segítségével – írja a VG.

Bár konkrétan ennek a tőkeinjekciónak a hasznosságát nincs okunk megkérdőjelezni, korábban az Eximbank számos érdekes üzletbe került bele. Így például ők hitelezték meg a TV2 megvételét  Andy Vajna filmügyi kormánybiztosnak, Orbán Viktor barátjának szállodáját és Kopaszi-gáton épülő ingatlanfejlesztését, valamint a Párizsi-udvar arab átalakítását. Az Exim befektetéseit kezelő tőkealapokat pedig hogy, hogy nem, Rogán Antal közeli ismerősei kezelik.