Lajos, Patrícia
18 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Seszták: Akkor lesz további rezsicsökkentés, ha a piaci árak engedik

2016.11.17. 10:18 Módosítva: 2016.11.17. 10:30

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter interjút adott a Magyar Időknek. A központi téma a rezsicsökkentés folytatása volt, de elhangzottak ígéretek többek közt a fővárosi pályaudvarokkal, az új energiaforrásokkal működő erőművekkel, és Ferihegy kötött pályás közlekedési kapcsolatával is. 

A miniszter a rezsicsökkentés esetleges folytatásáról nem tudott még pontosat mondani, azt mindenesetre közölte, hogy az eddigi eredményeket "megvédi a kormány". Tájékoztatása szerint ipari rezsicsökkentést is szeretne a kormányzat, ennek mértéke azonban még kérdéses. Viszont biztosan lesznek a vállalatok számára energiahatékonysági pályázati források, ami gyakorlatilag ugyanazt eredményezi. Az unió egyelőre vizsgálja a magyar rezsipolitikát, Seszták azt mondta, amennyiben Brüsszel úgy látja szükségesnek, hajlandóak változtatni bizonyos szabályozási, hatósági kérdéseken, de az ügy lezárásának időpontja még nem látszik. 

Seszták egyébként azt is mondta, hogy valójában a rezsicsökkentéssel "előre hozták a piaci folyamatokat", hiszen kimondták, hogy a jelenleg megszabott fogyasztói áron a szolgáltatóknak "igenis képesnek kell lenniük biztosítani a szolgáltatást".

Az élet bennünket igazolt, mert olyan mértékben estek az árak, ami indokolja a rezsicsökkentést.

Ebből egyúttal az is következik, hogy az előző áresés miatt nem várható újabb rezsicsökkentési kör, hiszen az a kormány szerint még az előzőben segítette őket. Erre utalt Sesztáknak az a mondata is, miszerint további csökkentére akkor lesz lehetőség, ha az energiaárak stagnálnak vagy kedvezően változnak.

A kormány elkötelezett az atomenergia mellett, de azt is látják, hogy egyéb forrásokat is be kell vonni, közölte Seszták, az MVM-csoporthoz tartozó Smart Future Lab Zrt. például egy német megújulós céggel közösen épít biokatalizátoros erőművet. Ezen felül elkülönítettek uniós forrásból 50 milliárd forintot egy második budapesti hulladékhasznosító erőműre, amiben jobb esetben a szennyvíziszapot is meg tudják majd semmisíteni. Ennek helye egyelőre kérdéses, bár szóba jött Csepel mint lehetséges helyszín. 

Seszták Miklós arról is beszélt, valószínűleg bevonják a most épülő gyorsutakat a fizetős hálózatba, de erről még nem született végleges döntés. A Liszt Ferenc repülőteret a belvárossal összekötő vasúttal kapcsolatban kiderült, hogy a kormány elvetette a 3-as metró meghosszabbítását, mint lehetőséget, a többi változatot még vizsgálják. Most az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a 100a vasúti fővonalat 23 kilométeres szakaszon új nyomvonalon vezetik, így közvetlenül eléri a repülőtér 2-es terminálját. A megvalósításra még éveket várni kell, a miniszter szerint az segítene felpörgetni, ha Budapest megnyerné a 2024-es olimpia rendezési jogát. 

A fővárosi pályaudvarokról a miniszter elmondta, hogy az évtized végéig megújulhat a Keleti és a Nyugati is, a Déliben pedig a korábbi tervekkel ellentétben mindenképp megmarad a személyforgalom. Kelenföld kapacitásbővítése is tervben van, hogy átvehesse a Délitől az üzemi pályaudvari funkciókat. Ezen felül 2020-ig 882 kilométernyi vasútvonal korszerűsítését, és csaknem 45 ezer férőhelynyi új járműkapacitást ígért Seszták.