13 milliárdot fektetett be eddig a Széchenyi Tőkealap

2016.12.15. 14:09

A Széchenyi Tőkebefektetési Alap (SZTA) öt év alatt 91 cégbe fektetett be átlagosan 140 millió, összesen mintegy 13 milliárd forintot - írja az MTI az alapkezelő elnök-vezérigazgatójának sajtütájékoztatója alapján.

Csuhaj V. Imre csütörtökön Budapesten elmondta: az alap eddig 21 befektetésből szállt ki, az exitek 80 százaléka a tőke megtérülésén túl hozamot is termelt. Az SZTA-s pénzhez a legtöbb esetben privát tőke is járult. 

Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium uniós források felhasználásáért felelős államtitkára arról beszélt az eseményen, hogy az állami tulajdonban lévő alapkezelő tőkebefektetéseinek köszönhetően eddig 1500 munkahely jött létre a kkv-szektorban, az alap 2020-as kifutásáig pedig összesen mintegy 3000 munkahely keletkezhet, aminek révén több mint kétezer családnak sikerül megélhetést biztosítani.

A tőkebefektetésben részesült cégek az elmúlt években több mint 18 milliárd forint közterhet fizettek be az államháztartásba, több mint félmilliárd forinttal nettó áfabefizetők voltak, és mintegy 2 milliárd forint járulékot is befizettek.