Varga Mihály már az szja csökkentéséről beszél

2016.12.23. 08:12

Ha a gazdaság át tud állni egy tartósan 3 százaléknál nagyobb növekedésre, akkor lesz forrás a munkát terhelő adók további csökkentésére – közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Világgazdaság pénteki számában megjelent interjúban. A miniszter szerint azt még

el kell dönteni, hogy az szja-t csökkentenék 9 százalékra vagy a járulékokat vágnák tovább.

Ha lenne rá mozgástér, ő inkább az előbbire szavazna. Márpedig a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint lenne, az NGM héten megjelent előrejelzése ugyanis 2020-ig 4 százalék körüli növekedésre számít. Varga az interjúban azt mondta, akár már 2018-ban csökkenthetik a személyi jövedelemadót.

A miniszter arról is beszélt, hogy a kormány kockázatot vállalt a minimálbér és a garantált bérminimum emelésével, mert a béremelések miatt az államhoz befolyó többletbevétel nem fedezi az ezzel járó állami többletkiadásokat és a járulékcsökkentéssel kieső összeget. A béremelésből és járulékcsökkentésből az állam akkor jönne ki nullára, ha a járulékok mérsékléséből felszabaduló összeget minden cég béremelésre használná fel, és a gazdaság is gyorsabban növekedne. A kormány ebben reménykedik, többek között ezért számítanak jövőre 4,1 százalékos növekedésre.

Varga emellett arról is beszélt, hogy

  • a kormány szeretné létrehozni a Versenyképességi Tanácsot a gazdaság szereplői, kutatóintézetek és szakértők bevonásával;
  • lesz még átalakítás a közmunkaprogramban, amiről egyeztetnek a Belügyminisztériummal;
  • és bár az NGM legpesszimistább várakozása szerint az államháztartás idei hiánya elérheti a 2,1-2,3 százalékot is, szemben az eredetileg tervezett 2 százalékkal, azt sem zárja ki, hogy tartható lesz az eredeti hiánycél.