Még 30 ezer boltnál akar kártyás fizetést látni az NGM

2017.01.20. 08:49

Leszámolást indított a kormány a készpénz ellen, a Nemzetgazdasági Minisztérium ugyanis több mint 2,4 milliárd forintból támogatja, hogy a boltosok kártyás fizetésre alkalmas POS terminálokat telepítsenek – írja a Világgazdaság. Az NGM programja tavaly decemberben indult, a célja pedig az, hogy év végéig további 30 200 darab ilyen terminál legyen az üzletekben, 28 százalékkal több, mint most. Ha ez összejönne, akkor az év végéig 140 ezer ilyen elfogadóberendezés lenne az országban. Most az MNB adatai szerint 107 800 terminál működik.

A programban 80 ezer forint támogatást lehet kapni, amelyet a berendezések használati díjának csökkentésére lehet költeni. Így valójában a 2,4 milliárd forintot a fizetési szolgáltatók kapják majd, de az NGM szerint mégiscsak a boltosok és a vásárlók  járnak majd vele jól. 

Igény mindenesetre biztos van a terminálokra, mert tavaly szeptemberig 25 százalékkal emelkedett a kártyás vásárlások száma egy év alatt, és több mint 806 milliárd forintot költöttek el így a magyarok.