Árpád
-2 °C
4 °C

Három új úti céllal jelentkezik a Ryanair Budapestről

2017.02.16. 16:16 Módosítva: 2017-02-16 16:55:53

Három új járatot indít a Ryanair légitársaság Budapestről a 2017-es téli menetrendben - írja a cég közleményében. A társaság Prágába, Edinburgh-be és Valenciába is kínál majd jegyeket.

Prágába heti ötször, Edinburgh-be és Valenciába hetente kétszer indulnak majd az ír diszkont társaság gépei, de konkrét menetrendet a Ryanair egyelőre nem hozott nyilvánosságra. Az első járatok 2017 decemberében indulnak el.

A héten a Wizz Air is jelentett be új célállomást: Frankfurt-Hahn helyett decembertől a Frankfurt Nemzetközi Repülőtérre jár majd Budapestről, a magyar hátterű diszkont cég gépei minden nap kora délután indulnak majd Ferihegyről. 

A Wizz Air csütörtöki közleménye szerint június 18-án új bázist is nyit London Luton repülőterén, ami a légitársaság első bázisa lesz az Egyesült Királyságban. A nyitással egyidejűleg három új járatot is indít a Wizz Air, Lutonból Tel Aviv, Pristina és Kutaiszi válik elérhetővé a magyar kötődésű légicéggel, és sűrítik a járatszámot Szőcsvásárra (Suceava), Konstanzába (Constanca) és Jászvásárra (Iasi) is.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?