Egyre több a súlyos munkabaleset

2017.02.17. 16:26

Tavaly nagyot nőtt a munkabalesetek száma, derül ki a munka.hu állami adataiból. Összesen 9,2 százalékkal volt több munkabaleset tavaly, mint előző évben, ez darabra 23 027-et jelent. Különösen a súlyos csonkulással végződő balesetek számának növekedése tűnhet megdöbbentőnek, a 14,2 százalékkal volt több mint tavaly. De ez nem annyira erős, ha megnézzük mellé, hogy összesen csak 31 ilyen komoly baleset történt a 23 ezerből.

 

A halálos balesetek száma 80 volt, ami jó hír, hogy itt legalább csökkent a számuk a 2015-ös 84 halálos balesethez képest. Némi zavart okoz, hogy a részletes táblázatokban már 82 halálos áldozattal számolnak, de ez az elhúzódó adminisztráció problémáiból is fakadhat. 

Jellemzően kis és közepes cégeknél vannak súlyosabb balesetek,

ide értve a halálos baleseteket is, amik közül csak egy történt 250 főnél többet foglalkoztató cégnél.

Iparáganként sorrendben a gépiparban, a feldolgozóipar és a szállítás,raktározás során történt a legtöbb baleset. Mégse mondhatjuk, hogy ezek a legveszélyesebbek, mert az is számít, hogy az egyes iparágakban összesen hányan dolgoznak, milyen munkakörökben. Azt azért sejthetjük, hogy fentiek azért a veszélyesebbek közé tartozhatnak. 

Területi megoszlást nézve csak annyi derülni ki, hogy ahol sokan élnek, ott a több a baleset. Ezért megnéztük a lakosságszámra vetítve megyénként a helyzetet. Ez alapján főleg a keleti megyékben veszélyes dolgozni, és a fővárosban és környékén. Utóbbinak mondjuk ahhoz is lehet köze azért, hogy a Budapest környékén sokkal jobban pörög az ipar és szállítmányozás, mint mondjuk Szabolcsban.

Az viszont simán csak furcsa, hogy Zalában mitől lehet arányaiban ilyen sok munkabaleset. Úgy, hogy a megyehatáron mondhatni meg is szűnik a nagy balesetveszély, a környező megyékben lényegesen kevesebb arányosan a baleset.

  A felügyelet egyébként 168 esetben szabott ki munkavédelmi bírságot, összesen nagyjából 70 millió forint értékben. Öt esetben tettek bűnvádi feljelentést. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport