Luca, Ottilia
-4 °C
3 °C

Kínai haverjainkról ír a Financial Times

2017.02.20. 13:00

Hosszabb cikkben foglalkozik a Financial Times a Budapestet Belgráddal összekötő vasútvonallal, amelyen kínai áruk száguldanának Európában.

Ez az a beruházás, amit a tervek szerint 85 százalékban húsz évre felvett kínai hitelből fizeti majd a kormány. A beruházás az eredeti tervek szerint  472 milliárd forintba került volna, de novemberben már arról írtunk, hogy a kormány közel 700 milliárdos költséggel számol.

A projektet az utóbbi években magyar részről sokan kritizálták, az ugyanis az összeget ugyan 85 százalékban húsz évre felvett kínai hitelből teremtjük elő, de az önrész 82,5 milliárd forint, miközben fizethetjük majd a kamatokat is, húsz év alatt nagyjából 97,5–146 milliárd forintot.

A Financial Times azt írja, hogy nagyjából 1,8 milliárd dollárba (körülbelül 523 milliárd forintba) kerülne a beruházás, és bár még nincs nyilvános szerződés, a lap munkatársa betekinthetett a tavaly aláírt egyezménybe, amiből az derül ki, hogy a két ország kormánya közösen jelöli ki a beruházásban részt vevő cégeket. A szerződés konkrétan két kínai állami céget név szerint is említ:

a China Railway International Corporation lenne a kivitelező, és az Export-Import Bank of China finanszírozná a költségeket.

Azóta egyébként már megalakult a Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt.: a beruházást végző vegyesvállalatban a MÁV részvételi aránya 15 százalékos, kínai részről pedig a két említett cég van benne.

Az Európai Bizottság munkatársai a lapnak azt mondták, hogy elsősorban a beruházás pénzügyi megvalósíthatóságát vizsgálják, de Brüsszelnek baja lehet majd azzal is, hogy a projekthez nem írtak ki közbeszerzést. Korábban arról is írtunk, hogy a nagy hitel is baj lehet Brüsszelben, mert így nem fog teljesülni az, hogy a kormány a mostani GDP-arányos 75 százalék körüli szintről 65 százalék alá csökkentse az államadósságot.

A magyar kormány a lapnak azt nyilatkozta, hogy a tavaly aláírt egyezmény mellé csatoltak egy dokumentumot, ami azt taglalja, hogy a projekt megfelel az EU-s közbeszerzési szabályoknak.

A vasútvonal a külföldi kínai infrastruktúrafejlesztési projektek mintaprojektje lenne, és a kínai állam nagyjából 900 milliárd dollárt költene el hasonló beruházásokra Európában, Ázsiában és Afrikában. Kína szempontjából egyrészt diplomáciai szempontból lenne fontos ez a projekt, másrészt viszont azért, hogy megmutassák, hogy képesek EU-s sztenderdek szerint megcsinálni egy ilyen beruházást.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!