Pénzért kuncsorog a legnagyobb német bank
Komoly zuhanásba kezdett hétfőn a legnagyobb német pénzintézet, a komoly pénzügyi gondokkal küszködő Deutsche Bank részvényárfolyama, miután a cég közölte, hogy nyolcmilliárdos eurós részvénykibocsátással próbál pénzt szerezni.
A cég emellett további kétmilliárd eurót próbál összeszedni alapkezelő üzletágának áruba bocsátásával, illetve a hozzá tartozó Postbank reintegrációjával. A német postabankot a Deutsche korábban pont azért akarta eladni, hogy így szerezzen pénzt, és ne kelljen a piaci befektetőkhöz fordulnia. Ez a terv végül nem jött be.
A Deutsche a sorozatos veszteségek, illetve az amerikai hatóságok által 2008 előtti bűnei miatt rá kivetett 7 milliárd dolláros büntetés következtében rendült meg, ennek hátteréről itt írtunk.
A tőkeemelési kísérlet a Reuters szerint már a negyedik hasonló lépés 2010 óta. az utóbbi hét évben a Deutsche több tőkét kalapozott össze a befektetőitől, mint teljes 26 milliárd eurós piaci értéke. Más oldalról nézve ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag folyamatosan égeti el a pénzt a bank.
Ez áll a mostani árfolyamesés mögött is, a befektetők ugyanis láthatóan nem nagyon bíznak már a bank vezetésében. Mindenesetre a bank vezetése szerint képesek lesznek belső átstrukturálással megtakarítani annyit, hogy fenntarthatóvá tegyék a Deutsche pénzügyeit
Ennek keretében például 80 százalékkal csökkentették a 2016-os bónuszkeretet, bár egy, két év alatt 8 milliárd eurós veszteséget felhalmozó cégnél amúgy annyira nem kellene meglepőnek lennie, hogy nem kapnak hatalmas jutalmakat a vezetők.