Trump miatt kevesebben utaznak Amerikába

2017.03.06. 09:10

Jelentősen csökkent az Egyesült Államokba utazni tervezők száma az év eleje óta. Ennek a legvalószínűbb oka, hogy Donald Trump amerikai elnök különböző népcsoportok kitiltásával próbálkozik, ami jelentős bizonytalanságot okoz, főleg a közel-keleti utazók számára, írja a Reuters a ForwardKeys elemzőcégre hivatkozva.

Trump januárban, napokkal beiktatása után egy elnöki rendelettel kitiltotta Amerikából hét közel-keleti ország állampolgárait, ami azonnal érzékelhető mínuszt okozott a turisztikai foglalásokban: az azt követő nyolc napban 6,5 százalékkal csökkent az eladott repülőjegyek száma.

Miután nem sokkal később bíróságok leállították a jogellenesnek ítélt rendelet végrehajtását, ismét nőni kezdtek a foglalások, ám azóta, hogy Trump február 17-én bejelentette, újabb, beutazást tiltó rendeletet hoz majd, ismét zuhanni kezdtek. Bár elsősorban a Közel-Keletet érinti a dolog, az amerikai utazások iránt Európában is csökken a kereslet, legalábbis jóval kevesebben érdeklődnek a repülőjegyek iránt a Kayak.com szerint.

Összességében éves összevetésben 0,4 százalékkal alacsonyabb az amerikai foglalások száma a következő 3 hónapra vonatkozóan, míg a kitiltási rendelet előtt még 3,4 százalékos növekedést mutatott a turizmus.