Nem volt pályázat a szlovákiai magyar szervezet 220 milliós támogatásának odaítélése előtt

2017.03.07. 08:38

Január végén derült ki a Miniszterlnökség által közzétett szerződéses listából, hogy 220 millió forinttal támogattak egy rejtélys szlovákai magyar szervezetet, a Libertate, amiről időközben kiderült, hogy egy felvidéki magyar politikus áll mögötte

A Magyar Közösség Pártja színeiben polgármesterkedő Németh Róbert, a háromszemélyes Libertate főnöke a Parameter.sk-nak februárban azt mondta, pályázaton nyerték a pénzt Lázár Jánoséktól. "Mindenki, aki dolgozik és pályázik, annak van esélye, hogy kapjon támogatást", felelte az újságírók kérdésére.

Ennek azonban ellentmond Semjén Zsolt miniszterelnökhelyettes írásbeli válasza, amit az LMP-s Schmuck Erzsébet kérdésére írt, és amit a 444 szúrt ki. Semjén a válaszban azt írja, nem előzte meg a klasszikus értelmben vett pályázat a pénz odaítélését:

"Az egyedi kérelmek nem a nyílt pályázati rendszereken keresztül érkeznek, ennek megfelelően egyedi elbírálásban részesülnek. Ezekről a nemzetpolitikai támogatásokról jómagam, valamint Potápi Árpád János államtitkár úr közösen hozunk döntést. Háttérvizsgálatot követően, a meglévő információk birtokában ítéltünk meg a szervezet programjainak megvalósítására 220 millió forintot."

A Libertate egyébként hivatalaosan "a felvidéki magyar romák identitástudatának megerősítését, a helyi termékek piaci pozíciójának megerősítését és a fiatal magyar családok közösségi önszerveződésének előmozdítását" tűzte ki célul az összegből. Csak hát mindezt nem pályázat, hanem egyéni kérelem formájában nyújtották be, a szervezet mérteihez képest bőkezű támogatás odaítéléséről pedig Semjén és államtitkára döntött.