Két év alatt nem hallgatta ki a rendőrség az elmeszelt Széchenyi Bank tulajdonosát

2017.03.09. 13:03 Módosítva: 2017.03.09. 13:11

Két éve indult nyomozás a Széchenyi Bank ügyében, de a rendőrség még mindig nem talált gyanúsítottat, sőt a rendőrök még a tulajdonosokat és a jegybank által megbírságolt felső vezetőket sem hallgatták meg. Ráadásul a bank kompromittálódott tulajdonosa továbbra is fizetett tisztséget tölt be egy állami cégnél - írja a 24.hu.

A Széchenyi Bank ügyében még 2015 tavaszán tett feljelentést ismeretlen tettes ellen az MNB, mivel a jegybank gyanúja szerint a Töröcskei István és az állam közös tulajdonában levő bankjánál hűtlen kezelés, hanyag kezelés és pénzügyi visszaélésekre utaló cselekmények történtek. 

Mivel a feljelentés már két éve megtörtént, és azóta mindenki mélyen hallgat a nyomozás állásáról, a 24 megkereste az ügyészséget, a rendőrséget és Töröcskeit is. A válaszokból kiderült, hogy nyomozás csak hűtlen kezelés gyanúja miatt folyik 2015. március 20. óta, a nyomozás határideje idén június, ám gyanúsított továbbra sincs. A Simicska-közeliként számon tartott Töröcskei István pedig arról számolt be a lapnak, hogy sem őt magát, sem szintén érintett feleségét nem hallgatták meg eddig sem tanúként, sem más formában, és cégénél, a T&T Kft.-nél, mint a bank tulajdonosánál sem kopogtatott a rendőrség.

Töröcskei István
Töröcskei István
Fotó: Mohai Balázs / MTI

Töröcskei vonakodva, de válaszolt a lap kérdéseire: továbbra is ártatlannak tartja magát, és utólag úgy látja, nem kellett volna elvállalnia az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezetését, mivel szerinte miután elvállalta a feladatot, az állam már kevésbé volt együttműködő vele a bankszektorbeli terveit illetően. Az üzletember 2011 novemberében lett az ÁKK vezérigazgatója, és pár nappal a Széchenyi Bank engedélyének visszavonása után mondott le a tisztségről.

Töröcskeinek több más cégben van tulajdonrésze, de elmondása szerint minden céges részesedését és ingatlanjait is lefoglalták, illetve ezek végrehajtás alá kerültek a Széchenyi Bank felszámolása során. De Töröcskei a jelek szerint mégsem esett ki teljesen a pikszisből: a mai napig ő az állami körbe tartozó Mavir igazgatóságának elnöke, amiért havi bruttó 300 ezer forint fizetést vesz fel. A központi áramhálózatokat irányító Mavir többségi tulajdonosa az állami tulajdonban levő MVM Magyar Villamos Művek, kisebbségi tulajdonosa pedig közvetlenül az állam.