Külföldön terjeszkedne az OTP

2017.03.21. 21:53

Az OTP Bank megfontolja, hogy akvizíciókat hajtson végre Kelet-Európában, és azt tervezi, hogy megfelelő tőkepozíciójával kihasználja a piaci konszolidáció nyújtotta lehetőségeket - jelentette ki Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója kedden a Reuters és a Bloomberg hírügynökségnek adott nyilatkozatában.

A  Reuters megjegyzi, hogy a feltörekvő európai országok egyik legjelentősebb független pénzintézete éveken keresztül küzdött a kedvezőtlen piaci helyzettel, miközben eurómilliárdokban mérhető készpénzen ücsörgött a terjeszkedéshez megfelelő feltételekre várakozva.

"Egy évtizeden keresztül mindenki a piaci konszolidációra várt, amely azonban nem jött el. Most úgy érzem, hogy elkezdődött" - mondta a bankvezető.

Csányi Sándor elmondta, hogy a végéhez közelednek a tárgyalások egy montenegrói bank megvásárlásáról. Montenegrói bankforrások tájékoztatása szerint a Société Générale francia pénzügyi csoporthoz tartozó montenegrói bankot szerzi meg az OTP. 

Ha a görög Eurobank eladja romániai érdekeltségét, a Bancpostot, az OTP ajánlatot tesz rá - közölte Csányi Sándor, hozzátéve, hogy szlovákiai és szerbiai akvizíciókat is terveznek a közeljövőben, aminek révén 10 százalék fölé nőne az OTP részesedése mindegyik országban. 

Az OTP megkezdi egy ukrán bank előzetes vizsgálatát is, de nem az orosz tulajdonban álló Prominvestbankról van szó - jelezte Csányi Sándor, hozzátéve, ha a tulajdonos eladja a Prominvestbankot, az OTP fontolóra veszi a lehetőséget. 

Kiemelte: az OTP megfelelő nagyságú tőkével rendelkezik ahhoz, hogy felvásárlásokat hajtson végre. Az OTP vezetése keresi annak módját, hogy miként tudná az alapvető tőke (Tier1) nagyságát a jelenlegi 18,5 százalékról 12,5 százalékra csökkenteni, aminek révén azonnal közel egymilliárd eurós tőkepufferhez jutna. 

Csányi Sándor reálisnak tartja az OTP-részvények 8300 forint körüli árfolyamát, tekintettel a jövedelmezőségre és a tőkearányos megtérülésre, de könyv szerinti alapon az árfolyam magasabb mint az európai versenytársaké. 

Magyarországon a feltételek ismét bizonytalanok, miután a kormány és a nemzeti bank új javaslatokat tett a bankok jelzáloghitelezési tevékenységének korlátozására. A Magyar Nemzeti Banknak a jelzáloghitel-kamatok csökkentését célzó tervei akár 10 milliárd forinttal is csökkenthetnék az OTP éves nyereségét, a bankok árháborúja pedig veszélyeztethetné a szektor stabilitását - mondta Csányi Sándor.