Dániában is leáll az Uber

2017.03.28. 18:40

A hatóságokkal és a taxisokkal való konfliktusok, valamint egy múlt hónapban elfogadott törvény miatt megszünteti fuvarmegosztó szolgáltatását Dániában az Uber - írja az MTI.

Kristian Agerbo, a cég dániai szóvivője kedden egy sajtótájékoztatón elmondta, április 18-án leállítják a szolgáltatást. A vállalat nem vonul ki teljesen az országból, 40 fős szoftverfejlesztő részlege folytatja a technológia tökéletesítését. 

Az Uber 2014 novemberében jelent meg az 5,7 milliós lélekszámú Dániában. Jelenleg kétezer sofőrt foglalkoztatnak, és mintegy 300 ezren töltötték le okostelefonjukra az Uber applikációját.

Tevékenységüket egyébként Dániában is kezdettől fogva bírálták a hatóságok, a taxisok és a szakszervezetek, szerintük ugyanis  tisztességtelen versenyt teremt azzal, hogy nem teljesíti a taxis cégekre vonatkozó szigorú törvényi követelményeket.

A dán parlament aztán a múlt hónapban végül olyan törvényt fogadott el, amely arra kötelezi az utasszállítást végző társaságokat és sofőröket, hogy taxiórával, videomegfigyelő rendszerrel és ülésszenzorokkal szereljék fel az autókat. Az Uber ennek nyomán döntött úgy, hogy feladja a fuvarmegosztó szolgáltatását