Valér
4 °C
8 °C

Újabb kukás csapást kapunk a kormánytól

D  KB20120109003
2017.05.03. 10:48 Módosítva: 2017-05-03 11:28:12
Mióta az állam betolakodott a hulladékgazdálkodásba, egyre rosszabbul működik minden. De ez nem akadályozza meg a kormányt abban, hogy továbbterjeszkedjen az utolsó néhány területre, ahol még pénzszagot érez: most a szelektív hulladékgyűjtés megmaradt piaca került terítékre, pedig semmi nem látszik igazolni a közérdeket a kiszorítás mögött. A szereplők szerint mindez csak rontani fog az újrahasznosítási arányunkon, ami már most is messze van az elvárásoktól.

Felhördülést váltott ki a napokban a hulladéktörvény készülő változtatásának egyik eleme, miszerint az állam már az iskolai papírgyűjtésre is rátenné a kezét. Bár az időközben benyújtott módosítóból ez a javaslat kikerült, a piaci szereplők mégsem nyugodhatnak meg, maradt benne ugyanis éppen elég muníció, hogy kivéreztesse az ágazatot. A tervezett változtatások nemcsak a verseny maradékát űznék ki a szektorból, de jó eséllyel csökkentenék a szelektív gyűjtés hatékonyságát is, amiben már most is rosszul állunk, pedig közelít az időpont, amikor el kell számolni az EU felé a célértékekkel kapcsolatban.

Még nagyobbra nő az állam

A benyújtott módosító – melyet információink szerint a tavaly alapított állami kukacég, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV) készített elő az Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) számára – az állami monopólium tágítását célozza a hulladékgazdálkodásban. Abban a hulladékgazdálkodásban, amelyben az elmúlt években több lépcsőben vertek szét egy működő piacot a közhasznúság és a rezsicsökkentés jegyében, és amelynek irányítására újabb és újabb működésképtelen csúcsszerveket hoznak létre.

A legújabb ezek közül az NHKV Zrt., ami ugyan több mint egy évvel létrejötte után még mindig nem képes zökkenőmentesen ellátni a feladatait (a legfrissebb hír vele kapcsolatban, hogy májusig közel 10 milliárdos tartozást halmozott fel az FKF felé), de most újabb kizárólagos jogköröket kapna. 

A változtatások az ágazati szereplők szerint versenyjogi szempontból elfogadhatatlanok, több tízezer ember munkáját sodorják veszélybe, és a környezetvédelmi célok ellenében hatnak – tudtuk meg az Hulladékgazdálkodók Országos Szövetségétől (HOSZ). A szervezet az együttműködés jegyében az NFM-nek és a Földművelésügyi Minisztériumnak (FM) is elküldte észrevételeit, de azoknak csak kis része tükröződik a szerdán benyújtott módosítón.

Már most sem működik a rendszer

A hatályos törvény alapján ma Magyarországon minden közszolgáltatónak biztosítania kellene négyféle anyagáram (papír, fém, műanyag és üveg) elkülönített gyűjtését. A helyzet ehhez képest az, hogy egy tavalyi szakmai konferencián maga az NHKV ismerte el:

a magyar települések felén nincs szelektív hulladékgyűjtés.

A bosszantó üveg

Bár budapestiként könnyen azt hiheti az ember, a szelektív hulladékgyűjtés országosan egységes rendszerben működik, ez koránt sincs így. Még ahol működő szisztéma van, ott sincsenek mindenhol a házakhoz kihelyezett szelektív kukák, sőt, a fővárosban is bizonyos fokig hibrid a gyűjtés: az üveghulladékot például egyedüliként nem háznál, hanem köztéri hulladékszigeteken kellene kidobni.

Ezzel csak annyi a baj, hogy pont a legnehezebb hulladékfajtát kell hosszabban cipelni az egyre fogyatkozó szigetek valamelyikére. A szigetek kihelyezésekor még közel ezer darab volt Budapesten, mára ez visszaesett 200 alá részben a háznál gyűjtés miatt, részben pedig azért, mert a környékükön lakók (és emiatt önkormányzatok) nem szeretik a velük járó zajszennyezést és a hulladék eladásából pénzt kereső szegény emberek jelenlétét.

Az üvegcipelésre a hulladéktörvény mostani módosítása legalább a többség szempontjából pozitív változtatást hozhat: a 300 négyzetméternél nagyobb boltoknak a hatályba lépés után vissza kell majd venniük a csomagolási üveghulladékot. (Az eredeti tervezetben még mind a négy anyagáram szerepelt, ezt azonban a Földművelésügyi Minisztérium javaslatára és az ágazati szereplők örömére a végső változatból kivették.)

A települések 28 százalékán azért, mert eleve ki sem épült, 22 százalékán pedig van rendszer, de pénzügyi problémák miatt nem tud működni. Nem véletlenül van ez így: a 2013-as hulladéktörvény 2015-ig adott határidőt a szelektív rendszerek kiépítésére, ez a két év azonban csak úgy lett volna elegendő, ha az ágazat plusztámogatásban részesül. De nemhogy nem kaptak több pénzt a közszolgáltatók, még el is vontak tőlük bevételeket a rezsicsökkentés díjbefagyasztásával és a hulladéklerakási járulék bevezetésével.

A helyzeten nem dobott az sem, hogy az NHKV egy évvel ezelőtti létrejötte óta oda folynak be a lakossági díjból származó bevételek, ők pedig nem a közszolgáltatási díjat, hanem csupán úgynevezett szolgáltatási díjat osztják vissza működésre – a rendszer felállása óta az amúgy is anyagi gondokkal küzdő közszolgáltatók további 10 százalékkal jutnak kevesebb forráshoz átlagosan a Köztisztasági Egyesülés becslése szerint.

Ehhez jön még egy másik lehangoló tény: az országnak abban a felében sem működik rendesen az elkülönített gyűjtés, ahol létezik és tudják finanszírozni. A hulladékhasznosítók tapasztalata szerint Budapesten tavaly a műanyagot gyűjtő kukákban az idegenanyag-tartalom – beleértve az újrahasznosításhoz már túl szennyezett műanyagot is – aránya sok esetben elérte akár a 60 százalékot. Emellett az FKF adatai szerint Budapesten a vegyes hulladékos kukák tartalmának 37,5 százaléka újrahasznosítható anyag volt.

Lenyúlják a kifejezetten erre beszedett pénzt

A csomagolás után kivetett – és a termékek árába beépülő, tehát mindannyiunk által fizetett – termékdíj elvileg egy fontos környezetvédelmi forrás lehetne, ha az innen befolyó pénzt az eredeti cél szerint becsatornáznák a hulladékgazdálkodásba.

Magyarországon azonban ez nem pont így működik; miközben iszonyatos összegeket szednek be belőle, ennek csak a töredékét forgatják vissza az ágazatba. A tavalyi költségvetés bevételi oldalából kiderül, hogy 72,4 milliárd forint jött be termékdíjakból, de ebből csak 12,75 milliárd hasznosult a hulladékgazdálkodásban. Jelenlegi formájában az elvileg specifikusan környezetvédelmi célokat szolgáló sarc nagyobb része a költségvetésbe vándorol, vagyis gyakorlatilag adóként működik, és mindenféle másra költi el az állam. Ennek meg is van az eredménye: a csomagolási hulladék újrahasznosítási aránya a 2011-es értékhez képest 7 százalékot romlott 2014-re.

Három éven belül csodának kell történnie

Ha valami, akkor ez biztosan probléma, és nemcsak a hazai törvények miatt, hanem mert az Európai Unió felé is vannak kötelezettségeink a hulladékgyűjtéssel- és újrahasznosítással kapcsolatban.

A vészesen közelgő 2020-as céldátumig a négy hulladéktípusra vonatkozóan

50 százalékos újrahasznosítási arányt kell teljesítenie Magyarországnak,

de most csak 32 százalék körül állunk az Eurostat 2015-ös adatai szerint, vagyis a következő két és fél évben nagyon meg kellene táltosodni ahhoz, hogy sikerüljön. (AZ FM hivatalos statisztikája jobb helyzetet mutat: ők 40,65 százalékot tartanak nyilván, ebben azonban benne van a 10 százalék körüli elégetett hulladék is, ami a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető újrahasznosítottnak.)

És ez még csak a kezdet, az Európai Bizottság által 2016 elején elfogadott, körforgásos gazdaságról szóló csomag ennél sokkal nagyobb gondosságot vár majd el szelekció terén. A csomag jelenleg tárgyalás alatt van, az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak még szavaznia kell róla, de a folyamat végén várhatóan 65 százalékos elvárást írnak majd elő 2030-ig nemcsak a négyféle anyagra, hanem a teljes lakossági hulladékra vonatkozóan (ami alól bizonyos tagállamok haladékot kaphatnak).

Inkább tovább rontanak rajta

Világos, hogy komoly erőfeszítéseket kellene tenni a hulladékkezelés hatékonyságának javítására itthon, de mi kellene ahhoz, hogy jobban működjön a rendszer? Nem túlságosan bonyolult a képlet: elegendő forrás és megfelelő ösztönzők mind az ágazati szereplőknek, mind a lakosságnak, hogy motiváltak legyenek a szelekcióra, újrahasznosításra. A soron következő törvénymódosításnak ezt a célt kellene szolgálnia, de sajnos úgy tűnik, ennek éppen az ellenkezője történik.

Az első kifogásolható változás, hogy a tervezet több ponton tovább nyirbálja az évek óta egyre szűkülő területre visszaszorított piacot, pedig sehol sem látszik, hogyan segítené elő mindez a környezeti célok elérését. A hulladékgazdálkodás egy itthon is nyereségesen működő, tízmilliárdos iparág volt, amíg a 2011-ben kezdődött nagy átszervezéssel ki nem húzták a cégek lába alól a talajt a koordináló OHÜ föléjük ültetésével és a terheik többszörösére növelésével.

Most ezen az úton menetel tovább a kormány, amikor többfrontos háborút indít a talpon maradt vállalkozásokkal szemben. A készülő módosítással két olyan helyről is kitúrják őket, ahol eddig még labdába rúgtak:

  1. alvállalkozóként sem dolgozhatnak be többé a közszolgáltatónak (hacsak nem nonprofit formában működnek);
  2. és a lakosság sem adhatja el nekik szelektíven gyűjtött szemetét.

Senki sem lesz ösztönözve

Ha olyan településen lakunk, ami abba a fent említett 50 százalékba tartozik, ahol nincs vagy nem működik a közszolgáltató által biztosított szelekció, két dolgot tehettünk eddig: dobálhattunk mindent a vegyesbe, vagy gyűjthettük a szemetet elkülönítve saját szakállunkra, és eladhattuk pénzért egy iparági szereplőnek.

Ez a rendszer viszonylag jó ösztönző azoknak, akik spórolnának a szemétszállítási költségeiken, hiszen a szelekcióval nemcsak a vegyes hulladék elszállításáért fizetendő díj csökkenthető, de pluszpénzre is szert lehet tenni például a fém vagy a papír eladásával. Emellett megélhetést biztosított a hulladékos cégeknek köztes szereplő közbeiktatása nélkül, a cégek közti verseny pedig garantálta, hogy az emberek a lehető legjobb áron szabadulhassanak meg az elkülönítetten gyűjtött hulladékuktól.

A módosítás után a piaci szereplők ezen a fronton nem jöhetnek már szóba, vagyis egy bevételi forrástól biztosan elesnek. A lakosság ugyan elméletileg viheti majd a hulladékát a közszolgáltatóknak, más kérdés, hogy a lakosok kaphatnak-e valamilyen ellentételezést a hulladékért, ugyanis a közszolgáltatók nem is lesznek tulajdonosai a gyűjtött hulladéknak, és az elkülönítetten gyűjtött anyagok értékesítéséből befolyó bevételek sem őket illetik meg, hanem az NHKV Zrt.-t; így a közszolgáltatók ösztönözve sincsenek igazán az elkülönített gyűjtésre.

Ha a hulladéktörvényt a módosítási javaslatnak megfelelően elfogadják, az háromféle veszéllyel fenyeget:

  1. a hulladék egy része – főképp a fémek – a feketegazdaságban köthet ki;
  2. egy másik része elhagyottan, illegális szemétlerakókban végezheti;
  3. és összességében tovább romolhat az ország eleve gyenge újrahasznosítási aránya.

A körültekintőbb lakossági szelektálást egyébként úgy is lehetne ösztönözni, ha emelnék a vegyes kukák díját, ezzel is abba az irányba tolva az embereket, hogy a hanyagságból odadobált 40 százaléknyi újrahasznosítható szemetet inkább válogassák szét. Erre azonban szintén nincsen lehetőség, mióta a rezsicsökkentéssel befagyasztották a szemétszállítási díjakat.

Tízezrek munkáját fenyegeti

A második pont, amelyben megtiltanák a közszolgáltatóknak, hogy profitorientált piaci szereplőkkel szerződjenek, szintén problémás. A törvénymódosítás értelmében csak nonprofit szervezetek lehetnének alvállalkozók – kérdés: honnan akasztunk le hirtelen annyi nonprofitot, amennyinek van szándéka és lehetősége a szükséges feladatok ellátására?

Minisztériumok közt a pad alá

A hulladékgazdálkodással kapcsolatos szabályozás és a felelősségi körök átláthatóságán nem segít, hogy gyakorlatilag 4+1 minisztérium között van szétdobálva a terület. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felel általánosságban a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásért, a földművelésügyi tárca alá tartozik viszont a dolog környezetvédelmi vonatkozása, például a különböző célértékek betartása. A fémkereskedelmi törvény a Nemzetgazdasági Minisztérium hatásköre, míg a Belügyminisztérium száll be, ha valami gond van, és a katasztrófavédelemnek kell ellátnia a szemétszállítást. Az egészet megfejeli a csúcsminisztérium Miniszterelnökség, ami gyakorlatilag bármibe beleszólhat, ha úgy adódik.

A Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége szerint a mostani rendszerben a közszolgáltatók nagy része forprofit ágazati szereplőkkel végezteti a szelektív hulladékgazdálkodási munka egy részét, így a hulladék gyűjtésében, szállításában és előkezelésében, például a hulladék utóválogatásában is részt vesznek erre specializálódott cégek.

Azzal, hogy követelményként írják elő a nonprofit működési formát (és amint az a fentiekből kiderül, a lakossági hulladéktól is elvágják őket), kivéreztetik az ágazat maradékát anélkül, hogy bármilyen értelmes okot szolgáltatnának minderre. Mindezt úgy, hogy egyébként maga a csúcs-irányítószerv, az NHKV sem nonprofit alapon működik.

Az uniós és a hazai versenyjogi szabályozás is lehetővé teszi monopólium létrehozását, amennyiben az nyilvánvaló közérdeket szolgál, a szelektív hulladékgazdálkodás területén azonban ez több tekintetben is minimum kétséges. Bár az ágazat erősen kitett a nyersanyagok világpiaci áringadozásának (például a műanyag újrahasznosításának megtérülése függ a kőolaj árától), ha egy felsőbb cél (mondjuk a környezetvédelem) miatt nem akarjuk, hogy kizárólag az árak ingadozása szerint alakuljon az újrahasznosítási arány, akkor az állam támogathatja is a szereplőket az adott helyzethez mérten. Nem szükséges tehát mindent központi irányítás alá vonni, pláne nem úgy, hogy a hulladékoknak működő, versengő piacuk volt, és részben még van ma is.

Az állam sokkal jobban tenné, ha okosan ösztönözné, szükség esetén támogatná a meglévő szereplőket a minél magasabb újrahasznosítási arány elérése érdekében. Ehelyett azonban inkább igyekszik az utolsó fillérre is rátenni a kezét az hulladékágazatból, ebben pedig az sem zavarja, hogy minden bizonnyal rengeteg ember megélhetését sodorja veszélybe. A HOSZ adatai szerint csak a fémkereskedelemben 506 cég működik ma közel 11 ezer alkalmazottal, nem túlzás tehát azt állítani, hogy a jelenlegi felállásban

a teljes iparág, amire szemet vetettek, tízezreknek ad munkát.

Ha az itt dolgozók kénytelenek lesznek más megélhetés után nézni, az azért is baj lehet, mert ha netalán később az aktuális kormányzat rájön, hogy a mostani hatékonytalan rendszer helyett jobb volna visszacsinálni legalább részben a régit, akkor csak lassacskán lehet majd visszaépíteni az ágazatot.

Elküldtük kérdéseinket az NHKV Zrt.-nek a települési szelektív hulladékgyűjtés aktuális állásáról, hogy megtudjuk, továbbra is működésképtelen-e a rendszer az ország felében, illetve hogy milyen terveik vannak a helyzet javítására. Írtunk a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak is, milyen közérdekkel tudják alátámasztani a piac szinte totális kiűzését a hulladékágazatból. Cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ egyik kérdésre sem.

(Borítókép: Összepréselt PET-palackok a Fe-Group Invest Zrt. X. kerületi szelektív hulladékot feldolgozó telepén. Fotó: Kallos Bea/MTI)

15%

Jo Nesbo Szomjúság

3980 Ft
3383 Ft
15%

Pan-dji Vádirat

3499 Ft
2975 Ft