Belgiumban betiltják a kóser és halal húst

2017.05.08. 11:06

Vallónia elfogadott egy rendeletet, ami alapján betiltják a kóser és halal hús forgalmazását. Belgium déli régiója konkrétan az olyan hús forgalmazását tiltja be 2019 szeptemberétől, ami olyan állatból származik, amit a vágóhídon nem kábítottak el – írja az Independent.

Az iszlám halal és a zsidó kóser rituáléknak is része, hogy a feldolgozandó állatnak elvágják a torkát és kifolyatják a vérét. Ezt állatvédő szervezetek régóta ellenzik, ugyanis szerintük humánusabb elkábítani az állatokat a feldolgozásuk előtt. Belgiumban egyébként nem jelent újdonságot az ilyen jellegű szabályozás, az ország északi régiójában, Flandriában is van egy hasonló tervezet a parlament előtt.

Az Európai Zsidó Kongresszus elítélte, és botrányosnak nevezte a tervezetet. A szervezet szerint az intézkedés azt az üzenetet hordozza, hogy az európai zsidó közösségek nincsenek szívesen látva Európában. Moshe Kantor, a kongresszus elnöke azt mondta, az intézkedés támadás a zsidó kultúra és vallás ellen, és megkérdőjelezi a zsidó vallásúak jogegyenlőségét. Kantor arra szólította fel a képviselőket, hogy vonják vissza a tervezetet, ami "Belgium náci megszállása óta a legnagyobb támadást jelenti a zsidók vallási jogait tekintve".

A belga muszlim közösség szintén a tervezet ellen foglalt állást: szerintük a muszlimok alapvető joga, hogy halal ételt ehessenek Belgiumban. A tervezett szabályozás egyébként nem példa nélküli a világban: Dánia, Svájc és Új-Zéland már betiltotta az olyan feldolgozást, aminek a során nem kábítják el az állatokat.