Nagy a zavar az állam ingyenes nyelvórái körül

Lassan bizonyítványokat kellene osztani, de még mindig elég sok probléma van az állam kisvállalkozóknak nyújtott ingyenes nyelvtanfolyamaival, azzal az amúgy jó szándékú kormányzati programmal, aminek már a kezdete is elég nehézkes volt. A tanulók nem abból az iskolából kapják a bizonyítványt, ahová jártak, a tanárok nem tudják, kinek mit kell adminisztrálnia, az oktatók pedig nem mindig érnek a tananyag végére, hogy a diákok le is vizsgázhassanak a tanfolyam végén.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tavaly szeptemberben hirdetett meg egy programot, hogy ingyenes nyelvi, informatikai és vállalatvezetési tanfolyamokat szerveznek kis- és közepes vállalkozások vezetőinek és dolgozóinak. A 300 órás tanfolyamot az NGM alá betagozott szakképzési rendszer csomópontjainak számító szakképzési centrumoknak kinevezett iskolák szervezik, a nyelvtanfolyamokat viszont megbízott nyelviskolák tartják majd – szólt az ígéret még szeptemberben. Ez nagyjából így is lett, de a tanfolyamok indulása elég zötyögős volt. 

A minisztérium szeptember elején tette a nagy bejelentést, a programoknak pár héten belül el kellett volna indulniuk. Csakhogy szeptember végéig senki sem tudta igazából, hogy mit is kellene csinálni, és hogyan. Addigra odáig jutott a szervezés, hogy megkerestek egyes tanárokat, hogy szeretnének-e pluszmunkát vállalni a rendes munkaidejük után.

Végül elindultak a tanfolyamok, viszont elég nagy volt a kavarodás azzal kapcsolatban, hogy akkor hová is kell beiratkozniuk a diákoknak, és ehhez képest hol fognak tanulni. Mivel a tanfolyamok részeként megtartott nyelvi órákat megbízott nyelviskolák tartják, az informatika és vállalatvezetés órákat viszont a szakképzési centrumok iskolái, nem volt tiszta az utóbbiak tanárainak, hogy a rendes munkaidejük után vállalt órákat pontosan hol kellene megtartaniuk, a nyelviskolában vagy a saját iskolájukban. A jelentkező vállalkozók közül sem örült mindenki annak, hogy nem oda kell órákra járni, mint ahová elvileg jelentkeztek, hanem egy másik, tőlük messzebb lévő iskolába.

Az NGM végül az erről szóló cikkünkre reagálva azt írta, hogy nem kell majd a nyelviskolákba menni a nyelvórákra, és az is csak a nagyobb városokban fordulhat elő, hogy valaki nem tud abban az iskolában tanulni, ahová jelentkezett, mert ott túljelentkezés volt. Úgy tudjuk viszont, hogy

A szakképzési centrumok alá több szakiskola, szakközépiskola – pontosabban újabb nevén szakgimnázium – tartozik. A kkv-s tanfolyamoknál viszont ebből elég nagy kavarodás lett: a jelentkező diákokat szétosztották az egy centrum alá tartozó tagiskolák között, amelyek gyorsan tanulói jogviszonyt is létesítettek a diákokkal, akik viszont csak ezután írtak nyelvi szintfelmérőt.

A szintfelmérő alapján csoportokba osztották a diákokat, a különböző csoportokat pedig megint elosztották a tagiskolák között, vagyis miután már adminisztrálták őket mint X iskola diákja, elküldték Y iskolába. A bonyodalom viszont abból származik, hogy az adott diák előremenetelét továbbra is X iskolában kell adminisztrálni. Így előfordul, hogy 

mert gyakorlatilag egy másik iskolába járnak. Igaz, a szakképzési centrumok nyilvántartják egy-egy Excel-dokumentumban a különböző tagiskolákba beíratott és járó diákok jegyeit, bár az abban lévő információk állítólag nem mindig egyeznek azzal, ami az iskolák nyilvántartásában szerepel. Az iskoláknak tehát nagyjából bemondásos alapon kellene bizonyítványt kiállítaniuk olyan tanulók után, akiket adott esetben nem is láttak, de akiknek tanulói jogviszonyuk van az adott intézményben. A tanulókat is sokszor megkavarta a helyzet, például az, hogy nem abban az intézményben kellett diákigazolványt kérniük, mint ahol tanulnak.

A tanuló kisvállalkozók elvileg nemcsak szakközépiskolai bizonyítványt kapnak az elvégzett kurzusokról, de ha akarnak, akkor vizsgát is tehetnek, amiért OKJ-s papírt is kaphatnak. Csakhogy ez nem mindig attól függ, hogy a tanuló ezt mennyire akarja. Hallottunk például olyan esetről, hogy egy csoportban csak egy diák akarta letenni a vizsgát, a többieket ez annyira nem motiválta, ezért a nyelvtanár nem is tanította le végig az anyagot. Amikor pedig a vizsgázni akaró diák megkérdezte, hogy mégis mikor veszik majd végig, amit kell, a tanár azt mondta, hogy majd a vizsgák után tartanak még pár órát, hogy pótoljanak. 

Összességében úgy tűnik, hogy a nagy kapkodásban sikerült egy olyan rendszert kitalálni, amiben nagyjából elválik az oktatás és az adminisztráció, a diákok pedig nem mindig azt kapják, mint amiért jöttek. Ennek ellenére mindenkinek lesz a végén bizonyítványa, és biztos lesznek olyanok is, akiknek hasznos volt, hogy az állam pénzén tanulhattak nyelvet és informatikát. De abból a pénzből és energiából, amit erre rászánt a kormány, akár egy olyan rendszert is ki lehetett volna alakítani, ahol mindenki tudja, hogy mit csinál.