600 milliós villát vesz Schmidt Mária alapítványa a fővárostól

D KOS20170118002
2017.05.24. 16:50 Módosítva: 2017.05.24. 16:50

Nagy értékű ingatlant vásárolt a Terror Házát is működtető Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány (KKTKK) Budapest önkormányzatától – írja a hvg.hu. Schmidt Mária alapítványa a fővárosi vagyonkezelőtől vette meg több mint ezer négyzetméteres Benczúr utcai villát nettó 600 millió forintért. A korábbi értékbecslés is nagyjából ennyire, 594,2 millió forintra taksálta az épület értékét. 

Schmidték egyetlenként beérkező árajánlatát kedden fogadta el a Láng Zsolt (Fidesz) vezette fővárosi tulajdonosi bizottság. A HVG információi szerint az eladás mellett szólt, hogy a főváros az idén 5 milliárd forint bevételre szeretne szert tenni ingatlanértékesítésből. A fenti ügylet pedig nagy lépést jelent a teljesítés felé. A másik érv az épület meglehetősen rossz állapota. A nagyvonalú becslés szerint legalább 400 millió forintot kell még rákölteni ahhoz, hogy beköltözhető állapotba hozzák. A szerződést rövid időn belül aláírják.

benc
Fotó: Google Maps

Az épület további sorsáról a közalapítványt is megkérdezte a lap, ők egyelőre nem nyilatkoztak. AZ 1999-ben létrehozott KKTKK a Terror Háza mellett négy további intézetet is működtet, az alapítvány célja elvileg, hogy a „példátlan szörnyűségekkel terhes huszadik századi kommunista diktatúrák kelet-közép-európai abroncsainak lehullásával” bemutassa közös múltunkat és segítsen a szembenézésben. 

Az alapítvány kezelésében több budapesti ingatlan is van. 2011-ben megkapta Budapest XII. kerület Istenhegyi u. 92. szám alatti ingatlant 15 év határozott időtartamra azzal a kikötéssel, hogy rá kell költeni 150 millió forintot az épületre 5 éven belül. Ezen kívül bérlik a Határőr út 35. szám alatti épületet, amelyet a Kincstári Vagyon Igazgatóság nem sokkal a 2002-es választások előtt az Orbán-kormány utasítására vett meg 885,5 millió forintért. 

A HVG szerint a ezek bérleti szerződései lassan lejárnak (lejártak), így könnyen lehet, hogy a közalapítvány saját használatra vette meg és újítja fel közel egymilliárdból a Városliget közelében álló villát.