Kálmán, Ede
8 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Eredmények

Karácsony Gergely

Ellenzéki Összefogás
50.62%

Tarlós István

FIDESZ-KDNP
44.29%

Az Orbán család 1,2 milliárd osztalékot vett ki a bányáiból

2017.05.31. 08:16

Az Orbán család bányavállalatai kedden leadták aktuális céges beszámolóikat, amelyekből kiderül, hogyan teljesítettek 2016-ban. A beszámolókat először feldolgozó 444 azt írja, a Dolomit Kft. tulajdonosai 500 millió forint, a Gánt Kő és Tőzeg Kft. tulajdonosai 730 millió forint osztalék kivétele mellett határoztak, amelynek egy részét az eredménytartalék terhére fizetik ki. 

Némileg meglepő, hogy megtörni látszik a 2010 és 2015 közt jellemző növekedési trend, és az állami nagyberuházások beszállítóiként feltűnő cégek közül csak az egyik tudta arányaiban jelentősen növelni árbevételét. A teljes egészében az Orbán rokonság tulajdonában lévő Gánt Kő és Tőzeg bevétele 313 millióról 413 millió forintra hízott, és 255 millió forint adózott nyereséget ért el, ami kiugróan magas, 61 százalékos nyereséghányadot jelent. A beszámoló szerint 2017. december végéig 730 millió forint osztalékot vesznek ki a cégből – nyilván a jelentős, milliárd körüli eredménytartalék terhére.

A Dolomit Kft. árbevétele a harmadával csökkent, 3,2 milliárdról 2,2 milliárdra, de így is lett 410 millió forint adózott nyeresége. Ehhez itt is az eredménytartalék terhére jött hozzá még 90 millió, így jön ki a fél milliárdos osztalék. 

A harmadik zászlóshajó cégnek, a Nehéz Kő Kft.-nek már nem megy ilyen jól, árbevétele 1,7 milliárdról 872 millióra olvadt, nyeresége pedig 430 millióról 11 millióra nullázódott, így ebből a cégből nem is vettek ki osztalékot.