Friderika
4 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Már diákmunkásból sincs elég

2017.06.05. 09:28

A nyári diákmunkásban is tapasztalható a munkaerőhiány a kevesebb tanuló, illetve a több álláslehetőség miatt - idézi az MTI Simon Balázs, a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DiákÉSZ) főtitkára tévényilatkozatát.

Évek óta egyre kevesebben tanulnak a felsőoktatásban. Míg 2007-ben még 470 ezer hallgató járt az egyetemekre, főiskolákra, addig jelenleg már csak 290 ezren járnak. Nyári munkát 16 éves kortól lehet vállalni, a 18 év alatti diákoknak azonban szülői hozzájárulást is be kell mutatniuk.

Nyári diákmunkát három formában lehet vállalni. A diákok legnagyobb része iskolaszövetkezeteken keresztül dolgozik, ekkor úgynevezett tagsági közreműködésről szóló megállapodást kell aláírniuk, míg az iskolák által szervezett gyakorlatokon tanulói, hallgatói munkaszerződést, a szülők munkahelyén pedig rendes munkaszerződést kell kötniük.

A DiákÉSZ főtitkára szerint az iskolaszövetkezeteken keresztül történő munkavégzés előnye, hogy a munkabérből nem vonják le a 18 százalékot kitevő járulékokat, a munkaszerződéssel végzett munkánál pedig az így eltöltött időt figyelembe veszik majd a nyugdíj meghatározásánál.