Sztrájkot hirdettek a közalkalmazottak

DBZOL20160930001
2017.06.06. 12:27

Sztrájkot hirdet július 17-re a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ), ha nem tud megállapodni a kormánytisztviselők, önkormányzati köztisztviselők és közalkalmazottak béremeléséről a kormánnyal, jelentették be az MKKSZ képviselői kedden Budapesten, sajtótájékoztatón az MTI szerint.

Boros Péterné, az MKKSZ elnöke elmondta, a 610 ezer állami munkavállalóból mintegy 200 ezren 8-10 éve nem kaptak béremelést, az ő érdekükben kezdte most meg a szervezet a Magyar Államkincstár országos, megyei és munkahelyi szakszervezeteivel együtt a sztrájk előkészítését. Azt mondta, továbbra is szeretnének tárgyalni a kormánnyal, és elérni, hogy a költségvetési törvény elfogadásáig találjanak forrást a béremelésre.

Azt követelik, hogy azok a közszolgálati alkalmazottak, akiket nem érint 2017-ben központi bérintézkedés, illetve akik saját ágazatukra, szakmai területükre vonatkozó bérintézkedésekből kimaradtak és nem tartoznak életpályatörvény hatálya alá, részesüljenek alapbérre megállapított bérkiegészítésben. Ennek mértéke három év alatt érje el az 50 százalékot, 2017-es mértéke pedig egyezzen meg a bérminimum idei százalékos növekedési mértékével, mondta az MKKSZ elnöke.