A legnagyobb amerikai bank is költözik Londonból

2017.06.21. 16:51

Költözik a JP Morgan Londonból, legalábbis tényleg átköltöztet több ezer dolgozót, írja a Bloomberg.

Ismeretlen forrásra hivatkozva közölték, hogy a bank nézeget egy 770 fő munkahelyének alkalmas, 9300 négyzetméteres irodaházat Dublinban. Már amellett, hogy jövő év végéig felhúznak ugyanott egy több mint ezer fős másik munkahelyet is. Ráadásul Amszterdamban is nézegetnek, a szóvivőjük pedig annyit erősített meg, hogy a frankfurti, a dublini és luxemburgi leányvállalatukra is támaszkodhatnak, hogy "bármilyen forgatókönyv esetén ki tudják szolgálni az ügyfeleiket".

Korábban, még a brexit előtt Jamie Dimon vezérigazgató 4 ezer dolgozójuk Londonból való áttelepítését helyezte kilátásba, ha tényleg megszavazzák a kilépést. Azóta annyit módosított, hogy ez lehet többi, kevesebb is, attól függően, hogy hogyan tud majd megállapodni az EU-val a kilépő kormány.