Nem számítottak rá, de a brexit durván megdrágítja az epret a briteknek

2017.06.22. 17:58

Arra lehetnek figyelmesek az Egyesült Királyságban, hogy egyre drágábbak lesznek bogyós gyümölcseik, írja a Bloomberg. Leginkább azért, mert már most egyre komolyabb munkaerőhiánnyal néznek szembe a kézi szedésű gyümölcsöknél, legalábbis erről panaszkodnak a gazdák képviselői.

Az ország nagyjából 29 ezer szezonális munkás dolgozik, a fogyasztók pedig évente dollárban nagyjából 1,5 milliárdot (420 milliárd forintot) költenek bogyós gyümölcsökre. Ezeknek pedig a felét termelik helyben. 

A brit nyárigyümölcsös szövetség elnöke szerint 50 százalékkal is emelkedhetnek ezen gyümölcsök árai, ha nem sikerül gyorsan megoldást találni a problémára. Ráadásul a főleg a szintén a brexitnek köszönhetően gyengélkedő font miatt még kevésbé szívesen mennek már idénymunkára az országba, és a probléma egyes zöldségtermesztőknél is jelentkezik már.

Az érintettek ezért gyorsan egy idénymunkás-programot kérnek a kormánytól a külföldieknek, hogy egyszerűsítsék a fix idejű munkavégzést az országban szinte bárkinek, aki hajlandó leszedni a gyümölcsöt.