Új honfoglalást vegyen 20 ezerért, olcsó!

magyar lovas
2017.06.30. 09:35
Ön hülye?

Mert akkor van egy remek ajánlatunk.

Persze rengeteg ajánlat közül válogathatnak azok, akik pillanatnyilag elvesztették a kapcsolatot a valósággal, kezdenek meghibbanni, vagy eleve nem indultak túl magasról: ingyen is be lehet szállni tetszőleges szakosodott csoportba, beteheti a pénzét csodabefektetésekbe, hívhat jósokat, varázslókat vagy csodadoktorokat, nézhet önre célzott szuper műsorokat, magazinokat. Persze belekezdeni is kár, ezernyi lehetőség várja a legkiszolgáltatottabbakat, akik sokszor, ha akarnák, se tudnák végiggondolni, hogy adott esetben miről van szó.   

Mégis ritka az olyan, amelyik némi pénzért egy egész utópiát ígér, új államformával, himnusszal, gazdasági rendszerrel, mindennel. Ráadásul alternatív ősmagyarosat, olyan merészet, hogy attól még Szaniszló Ferenc etruszk–magyar felmenői is ideszaladtak volna az Ararát csúcsáról hazaküldeni a zsidókat.   

A Magyar Nemzeti Kártya, a hozzá tartozó debil ideológia és közösség, a Magyar Egyesített Nemzetközösség ugyanis kivételes mélységekbe rángat le minket.

Magyar testvérem, felejts el mindent, amit tudsz

Hiába a megtévesztő név, ez szerencsére nem egy állami kezdeményezés, teljesen privát biznisz. De abból legalább nagyobb léptékű, mivel az ismeretlen szervezők nem kisebb célt tűztek ki maguk elé, mint hogy megváltoztatják az egész gazdasági rendszert egy új honfoglalással.

Ehhez három dolog kell:

  1. a mindent elsöprő szeretet;
  2. magyarnak lenni;
  3. illetve kedvezményesen 18 ezer forintért egy csipkártya, amivel majd vehetünk szupermagyaros termékeket, szolgáltatásokat.

Az első kettő elég nyilvánvaló, a szeretet cukormáza például minden hasonló bolondériát és lehúzást körülleng. Aki átverésben gondolkozik, ma már jellemzően meg se próbálja ilyen szeretetes pszichologizálás, lelki segély és nevetséges önfejlesztési hablaty nélkül. Valószínűleg azért, mert az ügyfelek főleg csalódottabb, sikertelenebb, sokszor magányos emberek, akik részben azért fordulnak könnyebben a csodák irányába, mert a normális életet talán kevésbé tudják kontrollálni, nem értik, hogy mi van.

Érdemes még bónuszként beemelni valahogy a kereszténységet, Istent is, de kiváltképp Jézust, róla sokan tudják, hogy ilyen világhírű szeretetes forma volt, és lényegében senki nem is utálja. A vallásokat viszont el szokták kenni, mivel úgyis saját misztikumot szeretnének kínálni, ahhoz meg öngól igazodni bármelyik létező erősebb szolgáltatóhoz. Itt is ez a helyzet.

Ugyanehhez jön jól az atomturbóra fokozott magyarkodás, amit valószínűleg mindenki ismer már: itt az a lényeg, hogy kiválasztottak vagyunk, szuperhősök születésünkből adódóan, mint Harry Potter, és eddig is nagyjából minden értékelhető dolgot mi csináltunk a világtörténelemben, rosszat viszont soha.

Mintha nem egy természetes körülmény lenne magyarnak lenni, hanem lenne egy népek közti világranglista, aminek 2-20 ezer éve a legkeményebb teljesítménnyel a magyarok állnak a csúcsán, akárki akármit mond. Ennek a fényében pedig mi is bátran sütkérezhetünk, bármit is csináltunk az életben. Különösen azért, mert egyes ismeretlenek folyton el akarják hitetni, hogy a magyarok vannak a világranglista legalján, de ezt nem szabad hagynunk, mert ott valamiért rossz lenni, és ez ilyen elhitetés alapon működik.

A kártya már érdekesebb. Ez tulajdonképpen egy Erzsébet-utalvány, csak éppen magyarkodós termékekre és szolgáltatásokra lehet beváltani, de még nincs meg, hogy pontosan kiknél. Most kell viszont megrendelni, mert augusztustól már 25 ezerbe fog kerülni. (Külön érdekes, hogy Mastercard-kártyaként hirdetik a terméket, ezzel kapcsolatban kerestük a Mastercardot, ők nem tudnak róla, hogy kapcsolatban lennének a nemzeti kártyásokkal)

Mindenesetre önmagában egy utalvány nem egy nagy ötlet, nem tűnik nagy durranásnak, pláne nem változna meg tőle kicsit se a gazdasági rendszerünk. Ezért kell venni még 2100-ért egy közösségi kártyát, ami az új személyink lesz a tervek szerint, az új hazában.

Az új világ egy félkommunista pokol

Az új haza természetesen Nagy-Magyarország, annyi fő különbséggel, hogy két csoport fog nagyot kaszálni: akik kitalálták, illetve akik a jelenlegi gazdasági világrend legnagyobb magyar vesztesei. De ne szaladjunk ennyire előre, nézzük meg inkább a koherensebb részeket az újmagyar utópiában.

Onnan indulunk, hogy elromlott a Kozmikus Rend. Pontosan nem tudni, hogy ez mi, nagyjából úgy lehet érteni, hogy bármi rossz ért minket az életben, azért jelentős részben ez a felelős. Ezt meg kell javítani fizikán túli eszközökkel. Ehhez egyrészt kell egy új időszámítás, ez elvileg tavaly megvolt (bár két időpont is versenyez a honlapon). Másrészt kell az Esemény, ami titkos, de az biztos, hogy utána jön csak az igazi büntetés.

Először is élből megszüntetik ezt a zsidós demokráciát, akinek ez nem tetszik, azt pedig kidobják az országból a mindent megalapozó szeretet nevében. A diktatúrát egy „nemzeti tanács" fogja irányítani onnantól, szerencsére ők már meg is vannak: a jóisten választotta ki őket, és 11-en vannak. Valamikor később lesz majd egy király, de őt is ők ellenőrzik majd. Feladjuk a nemzetközi szerződéseinket, beszántjuk a bíróságokat, és mindent államosítunk, hogy kiiktassuk a versenyt, ami egyébként a legrosszabb dolog a világon.

Az Esemény
Az Esemény
Kép: szarvas / Index

Cserébe mindenki kap alapjövedelmet erre az említett kártyára. Kivéve az, aki a falusi elöljárók szerint rosszul viselkedik, mert attól megvonhatják. Ő praktikusan éhen halhat vagy elköltözik, mert a munkaerőpiacon sem lesz verseny, mindenki csak olyan munkát kaphat, amire kijelölik – valószínűleg szintén az elöljárók. Illetve egy újabb rezsicsökkentéssel ingyenes lenne a közlekedés, a kommunikáció, az energia és a víz. Mármint nem a valóságban, hanem a fogyasztónak. Fogadalmat is kell tenni, hogy szeretetben élünk együtt, és mindenkinek reklámoznia is kell, hogy mindez milyen jó.

Ezek még az érthetőbb részek, de egy túlzóan jogászi szemlélettel például egyszerűen 

eltörlik az ok-okozati viszonyokat,

melyek megkeserítették eddig az életüket. Vagy akár magát a pénzt is, de akkor már nem egészen világos, hogy mi lesz ezen a fő kártyán. Persze az ok-okozat megszüntetése után ez lesz a legkevesebb, bőven el leszünk foglalva azzal, hogy épp értelmetlenné vált minden, amit addig tudománynak vagy akár csak megismerésnek tartottunk. 

Könnyen lehet, hogy jó pénz

Az illetékesek nem árulták el lapunknak, hogy a közösség hány tagja vett már ilyen kártyát vagy egyéb szolgáltatást, ahogy azt sem, hogy kik állnak a kezdeményezés mögött. Mindenesetre vannak több ezer megosztással bíró posztjaik is, szóval néha elérhetnek nagyobb csoportokat is. A legmagyarabb kártyáért egyébként egy osztrák bankszámlára kell utalni, ami azért bizonyos fokú óvatosságot sejtet.

Valami köze nagy eséllyel lehet egy Hajnal Zoltán (Nap fia) nevű vállalkozónak az egészhez, ő ugyanis nagyon tolja Facebookon a nemzeti kártyás tartalmakat, és viszont – ajánlott oldal a cége is, a Turul Mag Zrt. a nemzeti kártyánál. Ez a cég elvileg növénytermesztéssel foglalkozik, de csak Hajnal vezérigazgató az alkalmazottjuk, szellemi foglalkozásban. Ő viszont a tavalyelőtti mini forgalom után tavaly csinált 10 milliós adózott eredményt, a 3 millió árbevétellel is veszteséges alaptevékenység mellett. Ez úgy jön ki, hogy bejött 13 milliónyi pénzügyi eredmény, de ezt nem részletezik, hogy honnan.

De reklámozzák még többek közt egy Puszta Csaba nevű volt matek–fizika szakos tanár ökotanácsadását is, valamint Horesnyi Béla kenderbetonházait, amiből elvileg egy már meg is épült. Feltűnik náluk a Nimród Völgye nevű, mérsékelt sikerű békéscsabai szociális szövetkezet neve, és találkozhatunk művészettel is, például Aranyosi Ervin naiv költő hazafias verseivel vagy Jeszenszky István sámán (Istvan Sky) sámánkodásával is.  A végső haszonélvező mindenesetre rejtett, ahogy az is lehet, hogy többen vannak.

Ezzel együtt, ha csak pár száz embert sikerül befűzni, az már többmilliós haszon, amiért nem kell semmit csinálni, amíg nem jön az Esemény. És arra is számíthatunk, hogy a leszakadók számának növekedésével egyre többen fognak csodás megoldásokat keresni és az alapvető játékszabályok teljes megfordításában reménykedni. De ha egy mód van rá, azért az új hazában se hozzák majd vissza a kommunizmust, és ne töröljék el az ok-okozati viszonyokat vagy a versenyt – az ilyesmiket ugyanis biztosan mindannyian megszívnánk.