10%-kal nőttek a bevételek e-matricából

Az év első hat hónapjában 41,94 milliárd forint bevételt származott az e-matrica értékesítéséből, ami az előző év azonos időszakában elért 38,17 milliárd forinthoz képest 10 százalékos növekedést jelent – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) hétfőn az MTI-vel.

Az árak és a feltételek változatlansága miatt a bevételnövekedés oka kizárásos alapon az volt, hogy nőtt az utak forgalma. Az éves és a megyei e-matricáknál is messze átlagon felüli emelkedést dokumentáltak,

  • az évesből június végéig mintegy 12,1 százalékkal,
  • a megyeiből 13,7 százalékkal vásároltak többet az autósok.

A megyei e-matricákból az első félévben közel 190 ezer darabbal fogyott több 2016 azonos időszakához viszonyítva, a bevétel pedig több mint 1 milliárd forinttal haladta meg a bázis értéket. Továbbra is a Pest megyei matrica (901 ezer darab) iránt a legnagyobb az érdeklődés, ezt követi 169 ezres darabszámmal a Fejér megyei, valamint a Győr-Moson-Sopron megyei és a Heves megyei.

A külföldiek mintegy 35 százalékos arányt képviselnek az első féléves értékesítési adatokban, ami nagyjából megfelel az előző év azonos időszakának. Az év első hat hónapjában közel 2,34 millió e-matricát vásároltak a nem magyar rendszámú járművekre, ami 10 százalékos növekedést mutat 2016 első félévéhez képest. A legtöbb matricát román és német autókra vásárolták (22,4 százalék és 21,4 százalék).

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

11 órája

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59