Heves megyében is feltűntek az áltigázosok

Magukat a TIGÁZ-DSO Kft. dolgozóinak kiadó csalók próbálnak korszerűsítés címén pénzt beszedni a cég ügyfeleitől Heves megyében, áll a cég sajtóközleményében.

A csalók Pest megye után most a hevesi Rózsaszentmártonban tűntek fel, ahol áldozataikból sokszor több, mint tízezer forintot csaltak ki készülékük korszerűsítésére kötött szerződésére hivatkozva. A Tigáz közleménye szerint nem folyik hivatalos korszerűsítés a térségben.

A vállalat arra is figyelmeztet, hogy munkatársainak, illetve megbízott külső vállalkozóinak semmiképpen sem szabad készpénzt elfogadniuk, a cégnek való fizetés csakis folyószámlán, vagy postai úton keresztül történhet. Aki a cég nevében készpénzt kér, az nagy valószínűséggel csaló.

A Tigáz arra kéri ügyfeleit, hogy csak olyan személyeknek nyissanak ajtót, és engedjék eljárni, akiknek személyazonosságáról, valamint szándékairól meggyőződtek.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

12 órája

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59