Luca, Ottilia
-4 °C
3 °C

Franciaországban 2040-ig betiltanák a benzin- és dízelmotoros autók árusítását

2017.07.06. 23:43

Nicolas Hulot francia környezetvédelmi miniszter bejelentette, hogy 2040-ig betiltanák a benzin és dízel üzemű új autók árusítását, 2050-re pedig teljesen karbonsemlegessé akarják tenni az országot. A BBC szerint a miniszter ezt a párizsi klímaegyezmény melletti elkötelezettségükkel indokolta.

Hulot szerint az előzetes egyeztetések alapján a francia autógyártók fel vannak készülve a kemény feltételeik teljesítésére. A francia kormány emellett programot indít az 1997 előtt gyártott dízel és 2001 előtt gyártott benzines autók lecserélésének támogatására új vagy később gyártott használt autókra.

A francia autópiacon a hibrid autók 3,5 százalékot, a teljesen elektromos autók pedig csak 1,2 százalékot tesznek ki.

Hulot bejelentette egyúttal azt is, hogy 2022-re teljesen felszámolják a széntüzelésű erőműveket, amik most a francia áramtermelés 5 százalékát adják. Az atomenergia részarányát pedig a mostani 75 százalékról 50 százalékra csökkentik 2050-re.

A francia környezetvédelmi miniszter bejelentése egy nappal követi a kínai tulajdonban lévő Volvo Cars bejelentését, hogy 2019-től kezdődően már kizárólag csak hibrid vagy tisztán elektromos modelleket fog gyártani, írja az MTI.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!