Már 150 ezer forint az átlagos albérletár Budapesten

2017.07.08. 11:23

Júliusban folyamatosan élénkül az albérletpiac, a felvételi ponthatárok, és kollégiumi férőhelyek kihirdetésének egyhónapos időszakában a kínálat is megduplázódott tavaly - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az M1-en szombaton.

Idén a kínálat 20-30 százalékos bővülésére számít a cég. Az árakról Balogh elmondta, hogy Budapesten az átlagos havi bérleti díj 147 ezer forint, a bérleti díjak az első félévben 135 ezer forinton stagnáltak, majd júniusban emelkedtek csaknem 10 százalékkal.

Az egyetemi városokban az átlagár az ország nyugati felében már hat városban elérte a 100 ezer forintot, míg tavaly még csak Győr és Székesfehérvár tartozott ide. Az ország keleti felében található egyetemi városokban 60-80 ezer forint között mozognak az albérletek árai.