A sztárbankár, a bosnyák szépség és a sejk

Roger Jenkins, a Barclays bankára egyszerre volt egyfajta fenegyerek, de igazi szupersztár is a londoni Cityben. Olyan világpolgár, akinek több zűrös ügye is akadt, kavart Dél-Amerikában, a Közel-Keleten, egyszer pedig dán értékpapírokkal nyert nagyot.

nem véletlen, hogy a magánélete is mindig izgalmas volt a bulvárlapoknak. Jenkins az utóbbi években például az ausztrál szupermodellel, Elle Macphersonnal szerepelt a lapokban.

A 61 éves sztárbankár szakmai pályája zömében a Barclaysben dolgozott. A több mint 300 éves és világszerte 130 ezer embert foglalkoztató tekintélyes intézményben Jenkins állandóan ötletelt, sokmilliós üzleteket rakott össze, amiért általában több bónuszt kapott, mint a cég legfelsőbb vezetői. Bekerült Nagy-Britannia legszűkebb elitjébe és a 200 leggazdagabb brit közé tartozott.

Sokáig élt házasságban egy Barclayses kolléganőjével, aztán a negyvenes évei elején talán elérte a kapuzárási pánik, mindenesetre dobbantott, elvált, és elköltözött otthonról, a City egyik emblematikus épületébe, a Barbicanba. Igyekezett jó karban tartani magát, lejárt a toronyház edzőtermébe, és

Szarajevó – London

A szarajevói lány jóval fiatalabb volt, 1973-ban született, és 1992-ben éppen a szarajevói egyetemre járt, amikor szülővárosának ostroma elől előbb Horvátországba menekült, majd mindenfajta angoltudás és egyetlen barát, vagy rokon nélkül Londonba utazott. Itt hamar feltalálta magát, egyetemre járt, vállalkozott, ismerkedett.

Miután a negyvenes bankár és a harmincas szépség összetalálkoztak, hamarosan össze is házasodtak és Sanela pillanatok alatt London társadalmi életének egyik központja lett, jótékonykodott Elton Johnnal, megismerte a neves modelleket, focista-feleségeket, színészeket, még az arab sejkeket is.

Jön a krízis

2005-2007 környékén még nagyon hasított a Cityben a brit pénzvilág. A bankok a világ pénzét megkeresték, legjobbjaiknak tízmilliós bónuszokat fizettek. Félreértés ne essék, nem forintban, hanem fontban. Roger Jenkins olykor 40 millió fontot is keresett egy évben, ezzel ő volt a csúcstartó.

A nyersanyagok jegyzései magasan voltak, az olajállamok remekül kerestek, és a nagy londoni bankházak is építették a kapcsolatokat a kis országok egyre vagyonosabb szuverén befektetési alapjaival.

A City nagy bankházai már külön szuverén alap specialistákat vettek fel, vagyis olyan szakembereket, akik a gazdag olajállamok (Norvégia, Katar, Egyesült Arab Emírségek, Omán), vagy akár az olajban ugyan szegény, de nagy kereskedelmi többlettel bíró Kína nagy állami alapjainak a gondolkodását ismerték.

Sok üzletet hoztak össze velük, de aztán jött a válság, és 2008 után sokszor olyan helyzet is kialakult, hogy a nagy bankok éppen önmagukat voltak kénytelenek árulni. Vagyis végigházalták a keleti alapokat és segítséget reméltek. Ez történt a Barclays-szel is, a banknak tőkére volt szüksége.

Óriási szindikált hiteleket nyújtott, de több nagy ügyfele is csődbe ment, ráadásul a szigorodó szabályozások miatt a bankoknak tőkét is kellett emelniük. Ám hiába voltak már a banknak jó kapcsolatai a feltörekvő országok alapjaival, a segítséget – nem várt módon – Sanela hozta el. Ő ekkor már férje nevét viselte, „angolosított” verzióban Sanela Diane Jenkins néven futott.

Az asszony valahogy megismerte a világ egyik leggazdagabb arab sejkjének, az aktuális katari miniszterelnöknek, vagyis Sheikh Hamad Bin-Jassim Bin-Jaber Al Thaninak (az angolszász sajtó rövidítését átvéve HBJ-nek) az egyik feleségét.

A gyanú árnyékában

Az ügy kapcsán a tekintélyes Barclays Bank négy vezetőjét is csalással gyanúsítják. Nagyon leegyszerűsítve az a vád, hogy az összetett katari tőkeemelés kapcsán voltak gyanús kifizetések is, és a tranzakció-sorozat nem feltétlenül a részvényesek érdekei mentén történt, hanem a vezetők kifejezetten olyan konstrukciót kerestek, amellyel nem kellett lemondaniuk a válság idején sem a mesés bónuszaikról.

A legnagyobb hal a bank volt első embere, John Varley, aki a brit Telegraph összefoglalója szerint akár 22 évre is börtönbe vonulhat. Őt ismerő forrásaink szerint Varley maga egy talpig becsületes bankár, egyáltalán nem ő volt az üzlet motorja, igaz, nagyon élvezte azt a dicsőséget, hogy a Barclays nem állami segítséggel, hanem magán-, azaz katari tőkéből mentette meg magát.

de a gyanú szerint felelőssége van még további két vezetőnek, egy Thomas Kalaris nevű amerikai, illetve egy Richard Boath nevű angol bankárnak. Utóbbi szerepe a legpikánsabb, és helyzete rámutat a brit banki ügyek jogi üldözésének „romlottságára”, ahol sokszor nem az kerül a bíróség elé, aki megérdemelné, hanem akit könnyebben odavet a bankár-világ.

A vezetőt ugyanis korábban éppen azért távolították el fegyelmivel a Barclays-tól, mert állítólag üzleti titkokat sértett, amikor a Bank of Englandnek tett egy tanúvallomást. Vagyis kiteregette a szennyest. Most azonban úgy néz ki, hogy két szék között a padlóra zuhan. Kirúgták, ami miatt egyébként perben áll a Barclays-zel, de még perbe is foghatják. (Bár forrásaink szerint a mindössze egy vádpontban megemlített Boath vélhetően azért meg fogja úszni.)

További érdekesség, hogy a Barclays legkarizmatikusabb főnöke, az amerikai Bob Diamond, aki Varley vezetőtársaként előbb csak a Barclays Capitalt, majd a teljes bankot is vezette, teljesen kimaradt az ügyből, alighanem jobb ügyvédekkel rendelkezett - kommentált egy forrásunk.

De miért lett ügy a katariak tőkeemeléséből?

A brit különleges csalások hivatala (serious fraud office - SFO) azzal vádolja a bankárokat, hogy magánérdekek mentén és nem transzparensen kezdtek a bonyolult manőverbe Katarral, miközben a City eléggé a bankárok mellett van, „üzleti döntést hoztak. Jót, vagy rosszat, de a történet transzparens és jól dokumentált volt, nem hiszem, hogy megállhatnak a vádak” - vélekedett egy volt kolléga, bár azt mindenki elmondta, hogy természetesen nincsen megfelelő információja a helyzet megítéléséhez.

Miért nem állami segítséget kértek?

Varleyék választhatták volna a brit állam segítségét is, és majd a méretes ügyben bizonyára hosszas jogi procedúra várható, amely feltárja, hogy miért nem ezt tették. A felek vélhetően a legdrágább ügyvédeket sorakoztatják majd fel, miközben érdekes filozófiai kérdés lesz az is, hogy miként érdemes az állami mentőövekhez viszonyulni.

Nálunk, Kelet-Közép-Európában például inkább azzal szoktak bankokat és államokat vádolni, hogy miért veszélyeztettek adófizetői pénzeket egy bank feljavítása során (lásd a megvett, feljavított, majd eladott MKB esetét), addig ebben a konkrét történetben a részvényesi érdek logikája került előtérbe.

Egyébként érdekesség, hogy bár ez a megközelítés nagyon felvilágosult, szofisztikált, tőkepiaci fókuszú angolszász jogi gondolkodásra utal, de valójában az amerikai jogra sem jellemző a részvényeseket védő mentalitás. Gondoljunk csak bele, hogy például, amikor a SEC Amerikai Értékpapír-felügyelet, vagy a DOJ Igazságügy-minisztérium megállapodást köt egy korrupción kapott tőzsdei céggel, akkor a büntetést a cég fizeti és az amerikai állam kapja, vagyis végső soron a részvényesek károsodnak.

HBJ befektet

Na de hagyjuk az angolszász jog rejtelmeit, mert írásunk alapvetően nem csak ezzel az üggyel szeretne foglalkozni, hanem az ügylet katari oldalával is. 

2008-ban sok nyugati cég került nehéz helyzetbe, nem csak bankok, de szállodacégek, luxusipari vállalkozások is. Sokszor Katar segített rajtuk. Ezzel elképesztő befolyása lett a kis államnak a nemzetközi pénzpiacokra.

A volt katari miniszterelnök 58 éves, az uralkodócsalád tagja és nagyon befolyásos ember. Pályája elején a katari mezőgazdaság felvirágoztatásában kapott szerepet, majd 1993 és 2007 között külügyminiszter volt, 2007 és 2013 között (vagyis a pénzügyi válság alatt is) pedig már ő volt miniszterelnök.

A különböző gazdaglisták elég nagy szórással, 2 és 10 milliárd dollár között már sokféle becslést adtak a vagyoni helyzetére, de az egészen biztos, hogy jól el van eresztve.

Csak az Al-Mirqab elnevezésű, német gyártású luxus-jachtja 250-300 millió dollárt érhet, de az ő 1850 négyzetméteres londoni loft-lakását tartják egész Nagy-Britannia legértékesebb lakóingatlanának is, mintegy 40 milliárd forintot ér a szerény hajlék.

Botrányos ügyek

A neves tőkepiaci guru azért sok botrányos üggyel felhívta már magára a figyelmet a Barclays előtt is. HBJ-t elérték például a híres Panama-iratok, szerepelt a rejtett ügyletek körül. És sokkal durvább volt az az eset, amelyet szintén aktívan követett a brit sajtó. A katari uralkodócsalád összeveszett saját korábbi szóvivőjével, a brit állampolgárságú Fawaz al-Attiyával. A szóvivő nem éppen diszkréten és nem túl nagy tisztelettel beszélt a család viselt dolgairól, mire a brit állampolgárságú és amúgy vagyonos korábbi kegyelt katari cégeit, ingatlanjait államosították.

Sőt, katari titkosszolgák Szaúd-Arábiában elrabolták al-Attiyát, Katarba hurcolták és 15 hónapig fogva tartották. Nagy-Britannia végül visszaszerezte állampolgárát, aki azt állította, hogy megkínozták, ezek után felmerült, hogy HBJ akár el is veszítheti diplomata státusát Londonban, de hogy, hogy nem London egyik legbőkezűbb befektetője, végül megtarthatta privilegizált státuszát.

HBJ-t hazájában, de Nyugaton is azért becsülik, mert kulcsszerepe volt abban, hogy a szénhidrogén vagyonával egyáltalán nem foglalkozó Katar két évtized alatt a semmiből felvirágozzon. Katar ugyanis – egyedüliként az arab világban – még azt is elérte, hogy amennyiben vége lenne a szénhirdogén-alapú gazdaságnak, és mindenki elektromos autót vezetne, sőt még a nylon-zacskókat is betiltanák, a kis ország akkor is remekül meglenne.

Katarban ma a 120 ezer dollár körüli egy főre jutó éves GDP 40 százaléka ugyanis ma már nem a szénhidrogéniparból származik (hanem például a portfólió-befektetésekből). Ha ezt figyelembe vesszük, akkor Katar gáz és olaj nélkül is olyan gazdag lenne, hogy valahol a lista 15-18. helyezettje lenne, ez Svédország, Izland, Ausztrália, vagy Németország szintje.

A QIA

Az ország szuverén alapja, vagyis a Qatar Investment Authority (QIA) 300 milliárd dollárt kezel. Ők fektettek a Barclaysbe, de ezen kívül is rengeteg izgalmas cégbe bevásároltak, például a Volkswagenbe, a Credit Suisse-be, a Totalba, vagy éppen a de főleg a szálloda- és luxusiparba, az Accorba és a Moët Hennessy–Louis Vuittonba.

Katarnak egyébként külön sportalapja is van, például övék a Paris St. Germain, de a világ talán legkedveltebb focicsapatának, a katalán Barcelona a mezén is az elmúlt években a Qatar Airways logója szerepelt (a jövő idénytől ezt már a japán Rakuten váltja).

A Qatar Airways is a katariak rátermettségét dicséri egyébként, hiszen a miniállam egy óriási és a hatékonyság-mutatói alapján is remek légitársaságot épített fel neves nyugati szakemberek bevonásával.

Talán ez is magyarázza azt a hírt, amely alighanem az egész világot meghökkentette. Eszerint a szaúdiak és az emirátusok annyira komolyan vették a Katar elleni hadviselést, hogy 15 év börtönt lengettek be annak, aki Barcelona-mezt visel az országban. Az már kevésbé látványos, de a Bayern München is kap katari támogatást, a német sztárcsapat a vadonatúj dohai reptérrel, az uralkodói család nevét viselő Hamad International Airport-tal állapodott meg.