23 millióért vett 4 gyapjúszőnyeget a jegybank egyik alapítványa

2017.07.11. 07:46

Több mint 23 millió forintért vesz négy kézi csomózású gyapjúszőnyeget a Magyar Nemzeti Bank egyik alapítványa, a  Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány (PADA) - írja az Mno.hu.

A szőnyegekre vonatkozó közbeszerzést április végén írták ki, de eredményt csak most hirdettek. A közbeszerzésen egyetlen cég, a békésszentandrási Art-Kelim Kft. indult el. Ettől a cégtől a PADA már korábban is vásárolt több tízmillió forint értékben. A közel 100 négyzetméternyi szőnyegre vonatkozó kiírás szerint az alapítvány budai Várban található, felújítás alatt álló doktori iskolájába kerül majd, szemináriumi, konferenciatermekbe és az igazgatási funkciókat ellátó helyiségekbe.

A vásárlást a PADA azzal indokolta, hogy „a magyar kézi szőnyegszövési szakmakultúra fennmaradását jelenleg alapjaiban veszélyezteti a szőnyegszövők kiöregedése és az utánpótlás hiánya, valamint a gépi gyártás elterjedése”. Így az alapítvány a békésszentandrási szőnyegek megrendelésével „támogatja a hazai kézműipart, a kézi szőnyegszövés szakmakultúrájának fennmaradását, ezenkívül a kistérség foglalkoztatottsági mutatóját”.

A PADA már korábban is vett perzsaszőnyeget az Art-Kelimtől, a 2015 júliusában aláírt szerződés alapján a cég 130 millió forint értékben, négyzetméterenként 280 ezer forintért készíthetett szőnyegeket az alapítványnak. A lapnak az alapítvány azt is elárulta, hogy a mostani beszerzés nem új, mert a korábbi tervek részeként került sor a tender kiírására. A korábban kommunikáltakhoz képest viszont a műalkotásokkal lefedni kívánt terület is nőtt: a korábban jelzett 465 helyett végül bő 490 négyzetméter lett, ami az ilyen szőnyegek esetén több millió forintos eltérést jelenthet.

A régi budai városháza épületében létrejövő doktori iskolára a PADA már jelenleg is elég sokat költött: csak az ingatlan megvásárlása 1,85 milliárd forintba került, a felújítást pedig Mészáros Lőrinc üzlettársa és barátja, Szíjj László tulajdonában álló Magyar Építő Zrt. végezheti 3,6 milliárd forintért.

A Magyar Építő cikkünk megjelenésekor már nem volt Szíjj Lászlóé

Cikkünkben tévesen írtuk az Mno.hu cikke alapján, hogy a Magyar Építő Szijj László tulajdona, ugyanis június 26-án a Magyar Építő tulajdonosa, a Körösaszfalt 50 százalékban a WHB Befektetési Kft., 50 százalékban pedig az Épkar Zrt. tulajdonában került.