Trump nélkül is létrehoznák a világ legnagyobb kereskedelmi övezetét

Bár Donald Trump az első elnöki lépésével kivonta az Egyesült Államokat a Trans-Pacific Partnership nevű nemzetközi szabadkereskedelmi egyezményből, amelynek az USA mellett Japán, Ausztrália, Kanada, Új-Zéland és még hat másik ázsiai és latin-amerikai ország is része lett volna, a többi résztvevő most éppen arról tárgyal, hogy létrehozzák az övezetet az Egyesült Államok nélkül

Minderről ma Japánban tárgyalt a 11 résztvevő. A TPP nevű egyezmény, amely a világ GDP-jének 40 százalékát kitevő gazdaságokat vonta volna egy szabadkereskedelmi övezetbe (ennél most már nyilván kevesebb lenne, mert azért az USA lett volna a legnagyobb résztvevő) Obama-elnök egyik kiemelt projektje volt, amelynek a célja elsősorban az lett volna, hogy ellensúlyozza Kína gazdasági és geopolitikai terjeszkedését Ázsiában. Az egyezményt hét évig tárgyalták és 2016 februárjában már alá is írták, innentől már csak a résztvevő államoknak kellett volna ratifikálnia az egyezményt ahhoz, hogy az életbe is lépjen. 

Ha viszont az Egyesült Államok nélkül is létre akarják hozni az övezetet, akkor majdnem hogy elölről kell kezdeni a tárgyalásokat, a jelenlegi egyezmény ugyanis csak akkor léphetne hatályba, ha az eredeti tagok GDP-jének 85 százalékát kitevő hat állam ratifikálja azt, ezek közül viszont az USA volt a legnagyobb. A tárgyaló felek azt remélik, hogy a novemberben Vietnámban tartandó Asia-Pacific Summit előtt haladni tudnak valamennyit a projekttel. 

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

11 órája

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22