Eladta az egyik sikercégét Mészáros üzlettársa

Megszabadult a Körösaszfalt Kft. nevű cégétől, és ezen keresztül a közbeszerzéseken egyre sikeresebb Magyar Építő Zrt-től Mészáros Lőrinc üzlettársa, Szijj László - írja a Hvg. A Körösaszfalt eddig a Szijj-féle Duna Aszfalt Zrt. tulajdonában volt, most viszont 50 százalékban a WHB Befektetési Kft., 50 százalékban pedig az Épkar Zrt. tulajdonában került. 

Ahogy a Duna Aszfalt, a két új tulajdonos is az állami építőipari közbeszerzések sikeres szereplője:

  • A  WHB újította fel a Várkert Bazárt, tavaly nyáron a Zsolnay gyár kiszemelt következő tulajaként emlegették a Paár Attila tulajdonában lévő céget, és a WHB Befektetési Kft. vette meg Tiborcz István részesedését a közbeszerzéseken szintén gyanúsan sikeres Elios Zrt-ben is,
  • az Épkar pedig most éppen a Hajós Alfréd és a Széchy Tamás uszodákat újítja fel, amelyeknek a költségét pont a héten emelték meg 250 millió forinttal.

Az adásvétel jelentősége valószínűleg az, hogy ezzel ténylegesen a WHB és az Épkar tulajdonába került a Magyar Építő Zrt, amely többek között a Puskás stadion építésére és a Szépművészeti Múzeum felújítására nyert pályázatot, de építkezett már például az MNB alapítványainak megbízásából is. Ennek a cégnek az irányítási joga már egy ideje a WHB-nál és az Épkarnál van, a mostani vásárlással viszont már teljesen az övék a cég. 

A Magyar Építő Zrt.-nek nagyon jól ment az elmúlt évben, 2016-ban a cég közel 10 milliárd forint bevételt és 443 millió forint profitot termelt, majdnem megduplázva az egy évvel korábbi teljesítményét. 

A WHB és az Épkar új tulajdonosai a Körösaszfalt megvásárlásával Mészáros Lőrinc üzlettársaivá is váltak, ugyanis Szijj László eddig ezen a cégen keresztül volt tulajdonos a CLH és CLH Klímaszervíz Kft-kben, a felcsúti polgármesterrel együtt. A Mészáros Lőrinc bizalmi emberének számító Pálffy Balázs, a Körösaszfalt és a Magyar Építő eddigi vezetője viszont az adásvétellel elvesztette eddigi feladatait. 

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

7 órája

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59