LMP: Tíz sukorónyi ingatlanpanama van a tervezett atlétikai stadion körül

A sukorói ügynél tízszer nagyobb, 10 milliárd forintos hűtlen kezelést felvető "ingatlanpanama" történt Budapesten, a IX. kerületben - erről tartott sajtótájékoztatót Hadházy Ákos, az LMP társelnöke csütörtökön. Arról lágymányosi híd pesti hídfőjénél fekvő 15 hektáros területről van szó, ahová most a kormány a visszamondott budapesti olimpia atlétikai stadionját akarja felépíteni. amelyet a sukorói ingatlancsere ügyéhez hasonlóan miniszteri határozat alapján a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vásárolt meg. 

Ahogy azt korábban a Magyar Nemzet megírta, a területet a magyar állam a Wing Ingatlanfejlesztő és Beruházó Zrt.-től vásárolta meg, amely irodákat és lakóházakat akart ide építeni. Hadházy szerint akárcsak Sukorónál, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő itt is miniszteri határozat alapján vásárolt: 2012-ben egy fél hektáros területet vett meg 60 ezer forintos négyzetméter áron, majd a 2014-ben 16,5 milliárd forintért vette meg a maradék területet birtokló kft-t, ami 120 ezer forintos négyzetméterenkénti árat jelent. A mérlegadatok szerint viszont 

a megvásárolt kft.  csak 6 milliárdos ingatlanvagyonról számolt be, vagyis legalább 10 milliárd forintos hűtlen kezelésről lehet szó.

Vagyis Hadházy szerint az állam jóval olcsóbban is megvásárolhatta volna ezt a területet,ha igazán szüksége volt rá. Az LMP jogászai úgy látják, indokolt, hogy feljelentést tegyenek az ügyben.

A vételárat amúgy az MNV nem szerette volna megosztani a nyilvánossággal, a szerződéseket az LMP ferencvárosi önkormányzati képviselője, Jancsó Andrea Katalin perelte ki a vagyonkezelőtől. 

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

6 órája

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59