Tíz éve nem volt ilyen olcsó a kakaó

Tíz éve nem látott alacsony szint közelébe jutottak a világpiaci kakaóárak, a csökkenést az idézte elő, hogy a kínai kereslet növekedése elmaradt az előrejelzésektől, a termelőknél és a kakaóőrlőknél emiatt kapacitástöbblet alakult ki - közölte az árupiaci befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója az MTI-vel.

Juhász Gergely elmondta: a Nemzetközi Kakaószövetség (International Cocoa Organization - ICCO) márciusban azt jelezte előre, hogy a kakaó világpiaci kínálata hosszabb ideig meghaladhatja a keresletét. És folytatódott is a kakaó árának 2016 áprilisa óta tartó csökkenése.

Az akkori, 3150 dolláros tonnánkénti ár idén februárig 2200 dollár alá esett, majd az ICCO előrejelzésére a következő másfél hónapban további 400 dollárral zuhant, így május elején már 1800 dollárba került a kakaó tonnája.

A túlkínálatot alapvetően az okozta, hogy a világ legnagyobb kakaófogyasztójának számító Kína visszafogta importját. Emiatt a legnagyobb globális kakaóbab-termesztő országokban, Elefántcsontparton és Ghánában, Európán belül pedig Hollandiában jelentős raktárkészletek halmozódtak fel. A kereslet visszaesésére Elefántcsontpart úgy reagált, hogy csökkentette a termelőknek fizetett átvételi árat, a holland kakaóbab nagyfelvásárlói pedig több hétre felfüggesztették az átvételt. Hogy mindez milyen feszültségeket okoz Elefántcsontparton, arról itt írtunk részletesen.

A piaci elemzők szerint a termesztőknek ilyen alacsony átvételi árak mellett nincs elegendő forrásuk arra, hogy kakaóbab-ültetvényeiket gondozzák. Emiatt a mostani többlet mérséklődhet, aminek hatására az árcsökkenés is megállhat, sőt, akár enyhe emelkedés is elképzelhető.

Magyarországon évente mintegy 18 ezer tonna kakaó fogy, ami importból származik, ezért a kakaó - és az alapvetően a kakaóvajból kinyert csokoládé - idehaza is egyre kevesebbe kerül. A KSH jelentése szerint júniusban a kakaó és a csokoládé fogyasztói átlagára 1,6 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál, az infláció viszont az év hatodik hónapjában 1,9 százalék volt.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

7 órája

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59