Menekülnek a bankok a brexit elől, Frankfurt a fő célpont

Összesen tizennégyezer munkahelyet vinnének át az EU-ba a bankok a brexit miatt. Eddig Frankfurt bizonyult a legnépszerűbb célpontnak, ahová 2850 állást telepítettek át, írja a Quartz.

Több óriásbank, köztük az UBS, a Morgan Stanley, a Citigroup, valamint a Goldman Sachs is igyekszik menekülni a brexit óta egyre bizonytalanabbá váló brit gazdaság elől. Nem meglepő, hogy Frankfurt lett az áttelepülés egyik fő célpontja: a város amellett, hogy Németország pénzügyi központja, az Európai Központi Bank székhelyéül is szolgál, illetve a már kiépült vállalati infrastruktúra is csábító a brit bankok számára.

A szabályzások kompetenciája és széleskörűsége nagy szerepet játszanak a költözésben, és ezekből a szempontokból Frankfurt nagyon vonzó

- nyilatkozta egy londoni bankár a Politicónak.

Holott a brexit után a brit fővárosnál jobb lehetőségeket biztosíthat Frankfurt, a hirtelen költözési hullámra nem volt felkészülve a város. Az ingatlanpiac beszűkült: idén 36 százalékkal több irodai helyet adtak bérbe, mint tavaly, az üresedések összterülete a lélektani 10 százalékos mérték alá csökkent, és már alig akad nagyobb, egybefüggő irodai terület.

A költözési hullámnak pedig még nincs vége: még 9000 londoni bankár vár elhelyezésre az EU-n belül, és nem kizárt, hogy még többen települnek át Frankfurtba. A német város után egyébként Párizs a legkeresettebb célpont: ide 1400 állást vittek át. Dublinban, ahová a brit nyomozóhivatal által csalásért perelt Barclays települt át, 150 új munkahely jött létre.

Ezek a városok egyébként keményen küzdenek a brit bankok kegyeiért: Párizs 50 százalékos adókedvezményeket ajánl, Frankfurt pedig már a brexit megszavazásának napján élesített egy weboldalt, ami a város előnyeit részletezte az angol bankok számára.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

12 órája

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59