Pár évre is jobban megérheti lakást venni, mint bérelni

Még a mostani, magas ingatlanárak mellett is megérheti néhány évre lakást venni az egyetemista fiatalok családjának – derül ki az FHB friss elemzésénől. Ha a lakás kiválasztásakor odafigyelnek néhány tényezőre, a fedezeti időtáv (ennyi időre van szükség, hogy jobban megérje a vásárlás, mint a bérlés) kevesebb lehet, mint a képzési idő. 

Magyarországon tavaly 53 ezren kezdtek nappali szakos hallgatóként a felsőoktatásban, idén is hasonlóra lehet számítani. A diákok jelentős része más városban tanul, mint ahol élt, kollégiumi férőhelyből viszont nincs elég, így sokan kényszerülnek lakást bérelni, ám ennek akár néhány éves időtávra is életképes alternatívája lehet a vásárlás.

Az árak között óráis szakadék tátong a különböző egyetemi városokban, Budapest a legdrágább, de vidéken is hatalmas különbségek vannak, Miskolc és Győr átlagos négyzetméterárai közt több mint 100 ezer forint.

A fővárosi kerületeknél is nagy a szórás, az egyetemisták mára lényegében kiárazódtak a belső kerületekből, és legtöbben a belvárostól távolabb fekvő, de jó közlekedésű lakásokat keresik bérlésre vagy vásárlásra. 

Az FHB a Duna House bérleti díjait és az FHB Index értékesítési átlagárait felhasználva vizsgálta, hogyan alakulnak a fedezeti időtávok az egyes helyszíneken, de a modellbe nem kalkulálták bele a következő években lehetséges értéknövekedést, így a valóságban akár kevesebb is lehet a fedezeti időtáv. 

Az adatok a szerint 50 százalékos önrésszel számolva a fedezeti időtávok jellemzően 2 és 4,3 év közöttiek az egyetemi helyszíneken, a drágább budapesti kerületekben és Győrben jellemzően magasabbak.

Az eredmények azt mutatják, hogy ezeken a helyeken a magasabb fedezeti időtávok miatt a pusztán az egyetemista gyermekek számára történő lakásvásárlás alapos mérlegelést igényel, a diákok ugyanis egy alapszakos diploma megszerzéséhez általában 3,5 évet tanulnak egy intézményben. Rövid távra vásárláskor különösen érdemes odafigyelni rá, hogy a lakás jó paraméterekkel rendelkezzen a jövőbeli továbbértékesítés vagy kiadás szempontjából. 

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

9 órája

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59