Viola
-5 °C
-2 °C

Két évszázadnyi bevételére büntetnék a bányavállalatot

2017.07.25. 10:28

190 milliárd dolláros, vagyis közel 50 billió forintos számlát nyújtott be Tanzánia az Acacia Mining nevű aranybányászcégnek adótartozás és büntetés formájában – írja a Bloomberg. Az elképesztő összeg a cég két évszázadnyi összes bevételével ér fel.

A követelés kisebbik része, 40 milliárd dollár adótartozás, fennmaradó hányada pedig kamatokból és büntetésekből áll, jelentette az Acacia hétfőn. A tanzániai állam szerint a cég 2000 és 2017 között két bányájából hatalmas, be nem vallott exportbevételre tett szert, ennek fejében rótták ki rá a rekordösszegű sarcot. Az Acacia nem ismeri el az adócsalást. A hírekre a cég részvényei zuhanásba kezdtek, az elmúlt három napban az Acacia értékének 44 százalékát elvesztette. 

Nem ezzel kezdődött a háború az állam és a bányavállalat között, tavasszal Tanzánia már megtiltotta a feldolgozatlan arany és réz kivitelét az országból, ami az Acacia tájékoztatása szerint napi 1 millió dolláros kárt okozott nekik. Ezek után az állam közölte, a cég illegálisan működik az országban, és megvádolta adóelkerüléssel, néhány alkalmazottat a rendőrség is kihallgatott. 

Ha a helyzet nem oldódik meg, a Bulyanhuluban található bányát biztosan be kell zárni a negyedév végén, de még valószínűbb, hogy a cég teljesen tönkremegy. Tavalyi árbevételük összesen 1,05 milliárd dollárra rúgott.