Egy holland üzletember megvett egy teljes magyar falut

2017.07.26. 16:59

Elroy Thümmler, egy holland üzletember beleszeretett egy Nógrád megyei zsákfaluba, Bedepusztába, és sorra megvette majdnem az összes házát – derül ki a HVG eheti számában közölt riportból. Thümmleren kívül sok más holland is Magyarországra vágyik, az utóbbi években tízezernél is többen költözhettek ide. 

A házakat tulajdonképpen nem is megvette, hanem elcserélte az egykor Amszterdamban képregénykereskedő Thümmler: a bedepusztai – főleg roma – családoknak más falvakban vett jobb házakat, és ők oda költöztek. Volt, hogy egy házban akár három család is élt, nekik három külön otthont vásárolt, ami nem tűnik jó üzletnek, de Thümmler jótéteményként fogta fel az akciót. Szerencséjét egyébként azzal csinálta meg, hogy bekapcsolódott a Sziget produkciók külföldi marketingkampányába, tavaly 25 ezer hollandot és britet csábított a Szigetre és 10 ezret a Soundra. Az így keresett pénzből mintegy 2 millió eurót (600 millió forintot) fordított a faluberuházásra. 

Mára már csak két magyar maradt a Bedepusztán, egy méhész és egy vadász. A holland üzletembernek az a terve, hogy miután kész a beruházás (a tervek szerint jövő nyáron), kiadja az egész falut különféle rendezvényekre, (például cégeknek csapatépítésekre) és kisebb zenei fesztiválok szervezésében is gondolkodik. A házak közt a jövőben helyet kap medence és bár, lesz hostel és kemping, de már félkészen is hasznosítja a falut: volt már itt fesztivál-afterprty hollandoknak, és ősszel jön az első céges ügyfél, a san franciscói Wetransfer 3 napra. 

Bedepuszta
Fotó: Bedepuszta

A budapesti holland nagykövetség adatai szerint 3 ezer holland él Magyarországon, de valószínűleg inkább 10 ezerhez közelít a számuk, írja a HVG. A Mátrában holland klub is működik, de a legtöbben Baranyában és Somogyban laknak, és mint a mellékelt ábra mutatja, Nógrád is kezd népszerű lenni. A magyarországi hollandok nagyobb része nyugdíjas, akik nagyon jó életszínvonalat tudnak elérni magyar falukban a nyugati nyugdíjból. Az idős hollandok már a helyi ingatlanpiaci folyamatoknak is fontos részét képzik, például tavaly ősszel a bátonyterenyei tanoda alig talált magának új épületet, mert a környékbeli településeken mindenki abban reménykedett, majd a hollandok megveszik a házát jó pénzért. Helyi viszonylatban egy házért 10 millió forint soknak számít, a nyugat-európaiak viszont simán kifizetnek ennyit.