Lázár, Olimpia
-6 °C
-1 °C

Ráunt az iPhone-rabszolgaságra, Japán elfoglalásával menekül a legnagyobb ismeretlen techcég

GettyImages-647719420
2017.07.26. 23:46
Az iPhone-bérgyártással lett a világ egyik legnagyobb és legsikeresebb cége, most mégis elege lett belőle a tajvani Foxconnak. Hiába dolgoztatja munkásait rabszolgaként, mégsem tud elég profitot termelni a vállalat, így aztán szeretne továbblépni jövedelmezőbb mezőkre. Ennek érdekében sorban vásárolja fel a gyengélkedő japán technológiai cégeket, és közben Donald Trumppal is lepaktálna, miután a kínai politika már a zsebében van. Ez lehet a globális elektronikai piac következő nagy sztorija - vagy a következő nagy bukása.

Mintegy 700 ezer embert dolgoztat, naponta félmillió iPhone-t képes legyártani, és bár egyetlen saját terméke sincs, mára már a világ tíz legnagyobb elektronikai cége között van, olyan hagyományos nagy neveket megelőzve, mint a HP vagy a Sony. Sőt, bevétel szerint a világ tizenegyedik legnagyobb ipari cége: ezen a listán egy hellyel előtte a Nissan, egy hellyel utána a Siemens áll.

A tajvani Hon Hai Precision Industry, vagy ismertebb nevén Foxconn az utóbbi két évtized egyik legsikeresebb techbiznisze. Emellett pedig már csak azért is érdekes, mert egymaga képes bemutatni egész Ázsia gazdasági felemelkedését, az olcsó bérgyártás rabszolga-kapitalizmusától kezdve a diktatórikus és végletekig hierarchikus cégvezetésen és  a politikai és üzleti manőverezéseken keresztül odáig, hogy mára már az iPhone-összeszerelés helyett az saját technológiák kifejlesztésére és globális márkák felépítésére készül a cég. 

A Foxconnak ugyanis az utóbbi időben eléggé megnőtt az étvágya, és düledező japán techcégek felvásárlásával el akar indulni a saját jogon szerzett világhír felé. Aminek elsősorban az az oka, hogy azért az iPhone-összeszerelés annyira mégsem fizet jól. A profitráta felrántásának érdekében a kínai politika után Donald Trumpot és a japánokat is zsebre akarják tenni, és messze legszorosabb partnerükkel, az Apple-lel is hajlandóak szembemenni, bár csak nagyon óvatosan. 

Hogy ez mennyire reális arról megoszlanak a vélemények. Az viszont biztos, hogy ha az utóbbi 30 év teljesítménye mértékadó, akkor a jövőben még komolyabban kell majd számolni a Foxconnal. 

Kicsiben kezdte

Ahogy minden mesebeli mesében szokás, a Foxconn is elég kicsiben indult annak idején: Terry Guo cége 1974-ben elektromos csatlakozók gyártásával kezdte, ahogy tette azt kismillió más vállalkozás Tajvanon, Hongkongban, Szingapúrban és más túlnépesedett és rengeteg olcsó munkaerővel bíró kelet-ázsiai helyeken. Ugyanakkor Guo valamit mégis jobban tudott mindenki másnál, hiszen mára a Foxconn majdnem olyan fontos szereplője korunk fogyasztói elektronikai csimborasszója, az iPhone előállításának, mint az az Apple, amelynek a logója a készülékeken szerepel. 

A Foxconn már az 1990-es években szállított alkatrészt az Apple-nek, de kapcsolatuk 2000-ben fordul komolyra, amikor a tajvani cég elnyert egy megrendelést az amerikaiak asztali gépének, a Macnek a bérgyártására. Ez akkoriban Ázsiában már elég bevett biznisz volt. Az olcsóbb ázsiai cégek először az egyszerűbb elektronikai alkatrészek piacát kezdték letarolni, hiszen ezek gyártásához nem kellett különleges technológia vagy mély mérnöki tudás.

Miután ezekben az iparágakban kiirtották a nyugati konkurenciát, elkezdtek feljebb lépni a táplálékláncban, és a bonyolultabb alkatrészek, illetve az összeszerelés irányába mozdulni. Ez különböző cégeknek különböző mértékben és módon sikerült: csak Tajvant nézve, a TSMC például a félvezetők terén lett világbajnok; az Asus saját elektronikai termékeivel van ott a legnagyobbak között; a Quanta a laptop-bérgyártásra szakosodott és ebben lett piacvezető; a Foxconn végül a telefonoknál kötött ki.

Az igazi változást az iPhone hozta.

2009-re a Foxconn bevételének negyede, 2012-re már több mint fele származott az Apple-től.

Azóta is nagyjából ezt a szintet tartják. A cég dolgozóinak pont a fele, 350 ezer ember melózik a telefonok összerakásán Csengcsouban, az iPhone-város néven is emlegetett gigagyárban, ahol 90 futószalagon megy a termelés, és csúcsidőben naponta félmillió készülék kerül dobozba – derül ki a japán Nikkei gazdasági lap cégportréjából. 

És ez csak a Foxconn üzletének egy része. Az iPhone-on kívül ők gyártják a Kindle ebook-olvasót, a Playstationt, a Nintendo konzoljait és az Xboxot is, de szerelnek HP szervereket és kismillió egyéb dolgot. Egyes becslések szerint a teljes kínai kereskedelem négy százalékát a Foxconn bonyolítja.

Posztmodern rabszolgatartás

Hogy a Foxconn mivel tudott jobb lenni, mint a népes bérgyártó-konkurencia, arra persze jó néhány elmélet van. Az egész biztos, hogy az egyik ok az volt, hogy jó helyen voltak jó időben. A másik pedig az, hogy tökélyre fejlesztették a munkaerő kizsákmányolását. A Foxconn kínai üzemeiről kismillió horrorsztori olvasható, amelyek alapján az az ember benyomása, hogy

a cég összeszerelő-gyáraiban valamiféle posztmodern, szerződéses rabszolgaság működik.

Korábban egy öngyilkosság-hullám hívta fel a figyelmet a problémára, amelyre a Foxconn brutális cinizmussal reagált: hálót feszített a munkásait elszállásoló kaszárnyák alsóbb szintjeire, hogy az ablakból kiugró szerencsétlenek ne haljanak meg. (Az Index 2014-ben járt Sencsenben, az öngyilkossági hullám helyszínén. Azóta a Foxconn a gyártást északabbra költöztette, ahol alacsonyabbak a bérek.) 

A másik, amiben a Foxconn kiemelkedőt nyújtott, az az volt, hogy nemcsak beszállítóként vesz részt az iPhone gyártásában, hanem sok tekintetben integrálódott az Apple-be, már ami a telefongyártást illeti. Például fontos szerepük volt az összeszerelés tökéletesítésében: amikor az Apple kitalálta, hogy alumíniumból akarja legyártatni az iPhone-t, a Foxconn dolgozta ki a készülékhez azokat a gyártási eljárásokat, amelyek lehetővé tették a vékony alumíniumrétegek él nélküli “összeragasztását”, illetve a felületek anodizálását. Az Apple állta a cechet, mert ez korántsem volt olcsó mulatság; a Foxconn cserébe az Apple pénzén jutott csúcstechnológiához. De az Apple kvázi menedzseli a Foxconn raktárkészleteit is, és befektetéseikben is együttműködik a két vállalat – írta a Nikkei.  

Ez persze azt is jelenti, hogy problémáik is közösek: a Foxconn öngyilkosság-hulláma hatalmas arcvesztés volt az Apple számára is. A két cég azt állítja, hogy azóta béremelésekkel és a korábbinál lazább munkaszabályzat bevezetésével felülkerekedtek a dolgozói elégedetlenségen, de valójában az öngyilkosságok a mai napig mindennaposak, csak kevesebb körülöttük a hírverés, mint néhány éve. 

Előre menekülnek

Azonban hiába a nagy összefonódás az Apple-lel, a Foxconn többet akar. Ennek az egyik oka, hogy bár maga a cég hatalmas, annyira nem fizet jól. A Foxconn bruttó profitrátája 7 százalék; a Sonyé például 40 százalék. (Az egy más kérdés, hogy a Foxconn adózás utáni nyeresége a Sonyé ötszöröse.) Másrészt jelen helyzetében a Foxconn eléggé ki van szolgáltatva az Apple-nek, meg általában véve az aktuális iPhone-modell sikerének. Ha az iPhone bukik, bukik a Foxconn is.

De általában véve az olcsó bérgyártás fölött lassan eljár az idő, legalábbis Kelet-Ázsiában. A bérek már Kínában is kezdenek erősen növekedni, a verseny pedig olyan erős, hogy még rabszolgatartással is nehéz nagyobb profitot hozni. Ezt jelzi, hogy a Foxconnak korábban egymillió dolgozója is volt; mára azonban inkább robotokra cserélik a hús-vér munkaerőt, mert még az olcsó kínai munkás sem képes olyan olcsó lenni, hogy kielégítsék az Apple profitéhségét, vagy máshogy megfogalmazva fenntartsák versenyképességüket a nyugati fogyasztói piacokon folyó öldöklő okostelefon-versenyben. Az Apple pedig manapság már India felé kacsingat, ami szintén azt jelzi, hogy az olcsó kínai melózás napjai meg vannak számlálva. 

A Foxconn szerint a kiút az előre menekülés. Tavaly megvették a szebb napokat látott japán Sharpot, amely az iPhone és iPad kijelzőit is szállítja, és ezen kívül elsősorban a TV-bizniszben érdekelt. Most pedig egy másik japán exóriás, az atomipari érdekeltségének becsődölése miatt megrogyott Toshiba memóriacsip-üzletágát akarják felvásárolni.  

Az ok relatíve egyszerű: az okostelefon két legdrágább alkatrésze a kijelző és a processzor, amit nem sokkal lemaradva követ a memóriacsip. A processzorgyártás elég nagy falat, viszont ha sikerülne a Toshiba felvásárlása, akkor

az okostelefon-gyártás három legfontosabb eleméből kettőben nagyon erős pozíciókat szerezne a Foxconn.

Miközben ugyebár ők a világ legnagyobb összeszerelői is. 

Az Apple-lel fenntartott, néha bonyolult házasságuk mellett közelednek a kínai konkurenciához is, mostanában a Huawei és az Oppo is szorosabbra fűzte kapcsolatát a tajvani céggel. (Ami miatt az Apple egyébként elég ideges is, hiszen nem szeretnék, ha elkezdenének szivárogni üzleti titkaik. Bár hiába az összefonódás, ezektől állítólag azért próbálják nagyon messze tartani a Foxconnt.)

Merész álmok

Hogy a Foxconn merész álmokat dédelget, azt jelzi az a válasz is, amit a Nikkeinek küldtek jövőbeli terveiket illetően: eszerint a dolgok internetébe, a big datába, a felhőbizniszbe, az ipar 4.0 néven ismert gyárautomatizációs piacra és a robotikába is be akarnak szállni.

Ezek egyelőre elég erős tervek egy összeszerelő-üzemtől, ám vannak jelei, hogy komolyan kell venni őket.

  1. A Sharpot például már egy év alatt sikerült látványosan gatyába rázniuk, a cég részvényárfolyama megnégyszereződött az átvétel óta.
  2. Közben Tajvanon már sajátmárkás termékekkel is próbálkoznak, és a Nokia feltámasztásában is részt vesznek, bár ez nem aratott eddig átütő sikert.
  3. Ha emellé még behoznák a Toshiba amúgy különösebb gatyába rázás nélkül is elég jól működő csiprészlegét, akkor tényleg elkezdhetnének nagyban játszani.

Ugyanakkor ehhez a japán politikának is lesz egy-két szava, Tokió ugyanis nyilván nem akarja kiengedni a hazai kézből az amúgy mostanában elég gyengén muzsikáló japán technológiai szektor egyik, kivételesen valóban világvezető ékkövét. 

A rossz hír számukra, hogy a Foxconn sikertörténetének egyik fontos eleme az alapító Terry Guo rendkívül jó politikai machinációs érzéke. A 66 éves Guo a legendárium szerint nem tölt három napnál többet egyhuzamban egy városban, folyamatosan utazik és megbeszéléseket tart, mindenbe beleszól és mindent kézben tart. Cégen belüli beceneve csak BB, azaz Big Boss (nagyfőnök), beosztottjai szerint igazi diktátorként vezeti a céget. Ahogy a Sharpot átvevő foxconnos kisfőnök, Taj Cseng-vu is véreskezű vezetőként van számon tartva.

Guo annak idején egyfelől arra alapozta a Foxconn terjeszkedését, hogy jó időben volt jó helyen. Másfelől azonban az is biztos, hogy mindig tudta, kire kell tenni. Ahhoz, hogy a Foxconn ekkorára nőjön, kellett egy hely, ahol nemcsak megtűrték, támogatták is a modern rabszolgatartásban; ez a hely pedig természetesen Kína lett. És Peking hiába veri az asztalt hosszú ideje a nemzetközi porondon, hogy márpedig náluk piacgazdaság működik, azért a valóságban mindig jól jön néhány politikai szívesség.

Értenek a politikához

A tajvani Foxconn 1988-ban, egy évvel a Tienanmen téri vérengzés előtt kezdett befektetni Sencsenben, a kínai piaci reformok bölcsőjében. Amikor az 1989-es események után a nyugati tőke elapadt, a Foxconn továbbra is rendületlenül tolta a pénzt. Ami nem kerülte el Teng Hsziao-ping, a Kínai Kommunista Párt de facto vezetőjének és a reformok atyjának figyelmét sem. 

Terry Guo nemcsak a legfőbb vezetőt kenyerezte le az 1990-es években, a mostani kínai elnök, Xi Csin-ping apjával is közeli kapcsolatot ápolt. Emellett pedig jó néhány szívességet tett a Kínai Kommunista Párt feltörekvő tagjainak is. Az ugyanis egyáltalán nem véletlen, hogy a Foxconn éppen hol nyit üzemeket és hol bővít Kínában: ezek az esetenként

több tíz- vagy százezer munkahelyet generáló befektetések mind-mind politikai gesztusok és üzletek,

amivel a helyi pártfunkcionáriusok karrierjét támogatja, és ezáltal beléjük fektet be a vállalat. 

Márpedig a kínai politikában jó befektetés a helyi kiskirályokra tenni, már ha az ember jó érzékkel választja ki, hogy melyik helyi kiskirályokra tesz. Leegyszerűsítve ugyanis a kínai politikai csúcsáig a kommunista párton belüli helyi, regionális és tartományi pozíciókon keresztül vezet az út. A legfelsőbb vezetésbe pedig azok kerülhetnek be, akik egy-egy tartományban vagy metropoliszban kiépítették a saját politikai bázisukat, és felküzdötték magukat az országos politika térképére. A térképre kerüléshez pedig sosem árt néhány fontos gyár és egyéb befektetés. A Nikkei gyűjtése szerint a Foxconn kínai gyárépítései mindig egy-egy politikai nagykutya körzetében történtek, ez pedig nem lehet véletlen.

De a Foxconn nemcsak a kínai politikában próbál navigálni, hanem Donald Trumpnak is kedvébe akar járni. Legutóbbi tervük szerint a Foxconn és a Sharp együtt 10 milliárd dollárt fognak befektetni amerikai üzemekbe a következő öt évben. Ráadásul két olyan államban, Ohióban és Wisconsinban koncentrálnák a beruházásokat, amelyek a legutóbbi választásokon kulcsfontosságú ingaállamok voltak. Más szóval gesztust tettek Trumpnak: munkahelyeket hozunk a rozsdaövezetbe, és ezzel segítjük az újraválasztásodat, csak hagyjál minket nyugodtan bizniszelni. 

Bezárult a kör

Trump lekenyerezése és az amerikai terjeszkedés már csak azért is ironikus, mert a Foxconn igazából pont az a jellegű cég, amely ellen Trump a kampányában ágált, és amely miatt Trump meg tudta nyerni az említett rozsdaövezetbeli ingaállamokat: az olcsó ázsiai gyártócég, amely “ellopta az egyszerű amerikai melósok munkáját”. Hogy aztán 30 évvel később visszaadja, legalábbis egy részét.

Ezzel be is zárulna a Foxconn fejlődési köre, ami valahol az egész kelet-ázsiai gazdaságfejlődést leírja:

  • Az olcsó gyártásból elértek a fejlettebb termékekig, ám közben a munka elszívásával elkezdték kinyírni azt a nyugati fogyasztást, ami lehetővé tette, hogy felemelkedjenek, úgyhogy most visszamennek Nyugatra befektetni.
  • A másik, hogy mindezt a saját bérszínvonaluk elsorvasztásával tették meg, és pont ezért a mai napig nem tudtak alternatív fogyasztói piacokat kialakítani, mert hát ha nem fizetjük a munkást, nem fog vásárolni; így meg muszáj lesz Nyugatra eladni.
  • Harmadrészt, ahogy Kína fejlődik, úgy válik egyre tarthatatlanabbá az olcsó bérgyártás mint gazdasági modell, mert 2017-ben már ott is egyre kevesebben vannak, akik hajlandóak éhbérért 12 órákat robotolni. Viszont mivel ott ez jóval hamarabb jött el, mint Nyugaton, ott várhatóan még nagyobb problémát fog jelenteni az átállás.
  • Negyedrészt pedig, ahhoz, hogy valaki Ázsiában sikeres legyen üzletileg, nem árt, ha elég jó politikai érzékkel van megáldva.

Kérdés persze, hogy a Foxconn tervei mennyire reálisak. Hiszen hiába a nagy álmok és a rengeteg befektethető pénz, a valóságban azért ma még mindig csak egy nagy telefonösszeszerelő-üzemről van szó, amelynek teljesítménye nemcsak saját magától, hanem az Apple-től is nagyon erősen függ. Ugyanakkor a Foxconn ambíciója egyértelműen azt jelzi, hogy már Kelet-Ázsia másodvonalbeli részein sem elégednek meg a techcégek ezzel a fajta alárendelt szereppel, és saját jogon is fel akarják venni a versenyt a globális piacokon.

Tajvan Wisconsinba költözik

A Foxconn és a Fehér Ház szerda este jelentette be, hogy a tavjani cég  Wisconsin állam délkeleti részén tízmilliárd dolláros befektetéssel lapos kijelzők gyártására szakosodott üzemet építenek. A befektetés 13 000 új munkahelyet teremt, a munkavállalók átlagosan évi 53 000 dolláros fizetést kapnak majd. Donald Trump megválasztása után nem sokkal mondta azt, hogy legalább 7 milliárd dollárnyi pénzt fektetne be az Egyesült Államokban és akár 50 ezer új munkahelyet is teremtenének, amivel a Foxconn rögtön a legnagyobb munkaadók közé kerül.

A dologgal Trump mellett az állam kormányzója, Scott Walker jár a legjobban, hiszen a 2018-as választások előtt nagyon jót tesz a reputációjának az, ha egy ilyen szintű beruházást tudott keresztülvinni az államban. Trump elnök kijelentette, hogy a szerződés hatalmas győzelem az amerikai munkások számára és mindenki másnak, aki hisz a made in USA cimkében.

(Borítókép:  Mark Makela / The Washington Post via Getty Images)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!