Újra kicsit többet megyünk táppénzre

Az első negyedévben kicsit többet mentünk táppénzre, mint tavaly ilyenkor, így átlagosan nagyjából havonta 60 ezren táppénzeznek, hivatkozik a KSH adataira a Világgazdaság. A válság előtt és alatt átlagosan 90 ezren voltak táppénzen, ez a lehetőség tehát erősen szűkülhetett, hacsak nem lettek hirtelen nagyon sokkal egészségesebbek a gyerekek.

A mostani emelkedést főleg a balesetek húzzák fel, itt jobban emelkedett a táppénzre igénybe vett napok száma. És azt is tudjuk, hogy egyre emelkedik a munkabalesetek száma az országban, mivel a cégeknek nem különösebben kell betartaniuk a munkavédelmi szabályainkat.

Tavaly összesen 85,6 milliárd forintot fizetett a társadalombiztosításunk táppénzre, ami emelkedő tendenciát mutat.

Némileg emelkedett idén az első negyedévben gyerekápolás miatt otthon maradók száma is, ez azonban szintén súlyos probléma a sokaknak egyre kevésbé igénybe vehető táppénzes lehetőségek miatt.

Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke még év elején mondta el, hogy igen komoly gond, hogy míg hároméves kor alatti gyermek után a szülőknek évente 84 nap gyermekápolási táppénz jár, hatéves kor felett csak 28 nap, 12 éves kor felett pedig már egy nap sem.

A Profession.hu egy fokkal régebbi, de több mint ötszáz családot vizsgáló kutatása tavalyelőtt azt állapította meg, hogy minden tizennegyedik hét évnél fiatalabb gyerek teljesen egyedül marad otthon, amikor beteg, mert a szülők egyharmada egyáltalán nem vesz ki ilyenkor szabadságot.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

7 órája

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59