Vendel
4 °C
15 °C
Index - In English In English Eng

Mi is rávetnénk magunkat a britek maradékaira

2017.08.01. 08:02

Majdnem minden uniós ország szeretné megkaparintani a brexit miatt az Egyesült Királyságból elköltöző nagy uniós intézményeket. Hétfő éjfélig mindkét nagy londonira, Európai Bankhatóságra (EBA) és az Európai Gyógyszerügynökségre (EMA) lehetett pályázni, és Magyarország mindkettőre be is jelentkezett, idézte a Reuters hírét a Portfolio

A két szervezet együtt több mint ezer szakembert foglalkoztat, de arra nincs esély, hogy mindkettőt egy ország nyerje el. Az EMA-ért legalább 20, az EBA-ért 7 másik országgal versenyzünk. A végső döntést konszenzus alapján fogják meghozni az októberi uniós csúcstalálkozón a tagállamok vezetői, a végső szavazás pedig novemberben várható. 

Az EMA lehet a nagyobb nyereség, ami leginkább egy gyógyszerfelügyeleti hatóság, 900 főt foglalkoztat 360 millió dolláros költségvetéssel.

Az EBA kevesebb, mint 200 főt foglalkoztat, ők az uniós bankszabályozás egységesítésén dolgoznak, hozzávetőleg tizedakkora költségvetéssel, mint az EMA. A szervezet főigazgatója egyébként az a Farkas Ádám, aki korábban volt PSZÁF-elnök, illetve az itthoni Allinz és a CIB vezérigazgatója is.

Ilyesmi uniós intézményt elnyerni nyilvánvaló ajándék egy országnak, hiszen egy nagyobb csapat képzett és gazdag ember kezd el ott élni és dolgozni akkor, akiket az EU fizet. Ráadásul a iparáguk számos érintettjét is odavonzzák még. Az EMA például Londonba évente még nagyjából 36 ezer érintettett húzott be látogatóként a konferenciáikra és egyéb rendezvényeikre.