Szabina
7 °C
19 °C
Index - In English In English Eng

Egymillióan fognak levelet kapni a NAV-tól

2017.08.01. 08:47

A NAV október végégig fog mindenkit értesíteni, akiknek szerintük adóhátraléka vagy túlfizetése van, közölte a hivatal. Ez nagyjából egymillió ember érint Magyarországon, ami hozzávetőleg a dolgozók negyede.

Az kap ilyen levelet, akinek egy adónemben kétezer forintnál több tartozása vagy túlfizetése van a december végi adatok szerint. Aki tavaly késve fizetett hátralékot vagy egyáltalán nem, az kap hozzá még egy késedelmipótlék-értesítőt is. A NAV azt ígéri, hogy egyértelműen ott lesz rögtön a levél elején, hogy mi a pontos helyzet szerintük.  

Ha netán túlfizetésről értesítettek volna minket, azért is meg kell dolgozni, hogy azt visszautalják, pontosabban a 1717-es nyomtatványt kell kitölteni és visszaküldeni. 

Akik elektronikus bevallók, tehát akiknek kötelező a netes felületet használniuk, vagy 2016. január 1. és 2017. június 12. között önkéntesen a neten vallották be az adódolgaikat, azok nem kapnak levelet, viszont kötelességük figyelni a netes felületen, hogy kaptak-e értesítést.

Ha nem értünk egyet a NAV számaival, akkor reklamálni kell. Ezt megtehetjük személyesen az ügyfélszolgálatokon, telefonon a 80/20-21-22-es számon a NAV Ügyféltájékoztató és Ügyintéző Rendszerén (ÜCC) keresztül vagy írásban is. Utóbbihoz elvileg küldenek egy formanyomtatványt, de le is lehet tölteni, az a szép hosszú neve, hogy „Észrevétel adószámla-kivonatra és a kapcsolódó késedelmipótlék-értesítőre”.