A Jobbik miatt módosították plakáttörvényt, de a színházak se tudnak reklámozni

2017.08.04. 10:56

Nem csak a pártokat és a pártok körüli szervezeteket zárja ki a piacról a településkép védelméről szóló törvény módosítása, amit a parlament júniusban fogadott el, hanem a kulturális intézmények jelentős részét is – írja a 444.hu.

A Fidesz által beterjesztett módosító alapján nem adható árkedvezmény olyan hirdetőnek, aminek az éves állami támogatása eléri az össze bevétel felét. A kormánypárt nem titkolt célja az volt a törvény módosításával, hogy megakadályozza, hogy a Jobbik ezernyi plakáttal árassza el az országot Simicska Lajos mahires tábláin. 

A lap cikke szerint ugyanakkor a kulturális intézmények közül sok működik állami támogatásból, ráadásul ezeknek az intézményeknek a költségvetése elég kicsi ahhoz, hogy ne tudjanak rendes piaci áron reklámfelületet vásárolni. "Ez a szabályozás így számos színháznak, kulturális intézménynek lehetetleníti el a közterületi reklámozást, hiszen eddig is csak a jelentős kedvezmények miatt tudott megjelenni nagyon limitáltan" - írta a lapnak egy budapesti színház hirdetésszervezője.

A budapesti színház egy előadását szerette volna peronreklámon megfuttatni, de a cégek közölték velük, hogy már nem jogosultak a korábban kialkudott kedvezményekre, ezért ötszörös árat kellett volna a korábbi árhoz képest fizetniük a reklámokért.

A törvény alól kivételt jelent, ha valaki közbeszerzésen ér el kedvezményes árat, de ez csak a nagyobb intézményeknek jelenthet megoldást, ugyanis egy átlagos méretű színház nem költ annyit évente reklámra, hogy érdemes legyen közbeszerzést kiírnia. A cikk szerint több budapesti színháznak is problémát okoz a törvénymódosítás, de például a nagyobb költségvetésű Zeneakadémián sem tudják, hogy fognak a jövőben hirdetni.

A plakáttörvény módosításáról ebben és ebben a cikkben írtunk részletesebben.