Kivonja a forgalomból az összes tojását az Aldi Németországban

2017.08.04. 12:49

Kivonja a forgalomból az összes tojását az Aldi Németországban a Hollandiában rovarirtóval szennyezett tojások miatt kitört botrány miatt - jelentette be az üzletlánc pénteken. A Reuters szerint 4000 boltot érinthet a visszahívás.

Az Aldi közölte, hogy ez egyelőre csak óvintézkedés, és hogy ettől kezdve csak olyan tojásokat árusít az Aldi, amikről bizonyított, hogy nincsenek a Fipronil rovarirtószerrel szennyezve. Az üzletlánc egyébként már hét eleje óta nem vesz tojást a bezárt holland telepekről. Az intézkedés miatt előfordulhat, hogy egy ideig nem lehet majd tojást kapni egyes boltokban, írja az MTI.

Christian Meyer, Alsó-Szászország agrárminisztere a ZDF tévécsatornán pénteken azt mondta, a korábban becsült hárommillió tojásnál sokkal több, akár tízmillió is érintett lehet a fertőzésben Németországban. Meyer azt is elmondta, hogy még nincs jele annak, hogy esetleg csirkehús is fertőzött lehet, de vizsgálják a lehetőségét. Christian Schmidt szövetségi mezőgazdasági miniszter csütörtök este azt mondta, jelenleg már 12 tartomány érintett a fertőzésben, de "ellenőrzés alatt tartják a helyzetet".

A szövetségi kockázatértékelő hivatal (BfR) adatai szerint a vizsgált tojásokban a Fipronil mértéke nem éri el az egészségre veszélyes szintet.

A holland élelmiszerbiztonsági hivatal, az NVWA szerdán arra kérte a lakosságot, hogy a Fipronil szennyeződés gyanúja miatt átmenetileg ne egyenek tojást. A szennyezés gyanújával 180 tojástermelő telepet zártak be, amelyek közül szerdáig 27 helyen szennyezett tojásokat is találtak. A holland telepek mellett németországi és belgiumi tojásüzemekben használták a valamilyen okból Fipronil rovarirtószerrel kevert Dega-16 fertőtlenítőszert.