Annyira vagyunk sportosak, mint egy zsák krumpli

A vizes vb kapcsán sokszor előkerülő félreértések miatt fontos tisztázni, hogy alapvetően kétféle sport létezik:

• A profi látványsport a szórakoztatóiparhoz tartozik, itt előadóakat néznek más emberek, pénzért. Erre felépített szervezet mondjuk a Manchester United, abból a pénzből is él a klub minden alkalmazottja, amit az előadásaik hoznak nekik. Ennek megfelelően az elért anyagi siker elég szorosan összekapcsolódik a sportbeli eredményekkel és a fogyasztók, azaz a szurkolók kiszolgálásával.
• A másik fajta sport viszont hagyományos szabadidős tevékenység, amit az emberek egy része viszonylag gyakran végez. Például amikor valaki lemegy úszni egyet, és egészségesebb lesz tőle, jobb kedvű vagy csinosabb.

Rendre össze is keveredik nálunk a kettő, és egyes politikusok durván ki is használják a pontatlan elnevezésünkből származó problémákat. Érdemes ezért megnézni, hogy mennyire lelkesedünk egyébként a sporteseményekért, és akár utánuk a sportolásért. 

Nem járunk sporteseményre

Ha egy tágabb kategóriában nézzük, hányan járnak sport és kulturális eseményekre, az látszódik, hogy nem állunk különösebben jól az EU-ban. A legfrissebb adatok 2015-ösek az Eurostatnál.

Ezt főleg a kulturális programok húzhatták fel, 2015-ben az ország 25 százaléka vallotta csak azt, hogy az elmúlt egy évben volt bármi sportrendezvényen. Ez az uniós átlagnál alacsonyabb, noha némi előrelépést jelent a tíz évvel azelőtti 22,5 százalékos részvételhez képest.

Ha csak a sporteseményeket nézzük, akkor a mutatót a vidéki magasabb jövedelmű magyarok húzzák fel. A legfelső jövedelmi ötödbe eső, vidéki városban lakóknál a sportesemények látogatása a 2006-os 29,6 százalékról 2015-re felment 41,5-re. Egyébként jövedelemtől függetlenül inkább a férfiak járnak sporteseményekre.

A felsőfokú végzettségűek több sporteseményre járnak. De ez valószínűleg összefügg azzal az említett jelenséggel is, hogy a magasabb jövedelműeknél nőtt meg ez az igény. A nőknél is emelkedett valamelyest a képzettek közt a mutató, viszont a felsőoktatást nem végzett, 25 év felettieknél eléggé bezuhant.

Csak a 16 éven felülieket vizsgálták egyébként, a gyerekek sportolási hajlandósága ebben nincs benne. Ami által például a csak a tao miatt fociztatott szerencsétlenebb gyerekek nem tudják felhúzni a mutatóinkat. 

Érdekes lehet még, hogy akik egyáltalán nem jártak sporteseményen egy évig, azok miért nem tették ezt. Itt csak 2015-ös adatok voltak, amiből az derül ki, hogy majdnem 40 százalékot egyszerűen nem érdekli az ilyesmi, a népesség 8,5 százaléka mondta azt, hogy anyagi okai vannak, és csak 2,6 százalék, hogy nincs a környékükön ilyesmi.

Arányaiban a szegényebbeket nálunk lényegesen kevésbé érdeklik a sportesemények, és kevésbé is van rá pénzük. Érdekes egyébként, hogy ezzel együtt is számos nyugatibb országban sokkal inkább válaszolták azt az emberek, hogy nekik túl drágák a sportesemények, Nagy-Britanniában, Spanyolországban vagy Olaszországban az érdeklődők nagyobb része nézheti neten vagy tévén az ilyesmit.

Illetve ennél a válasznál is kijött az, hogy a hazai sportlátogatók döntően vidéki városban laknak és gazdagabbnak számítanak, minden más településtípusnál és jövedelmi helyzetnél egy nagyságrenddel gyakrabban válaszolták azt, hogy nem érdekli őket ez. A legfelső jövedelmi ötödben lévő vidéki városban, vagy a környékén élő népesség 26 százaléka mondta csak azt, hogy azért nem járt sporteseményen, mert nem különösebben érdekli.

Ez a szám egész Európában nagyon erősnek számít, nekünk vannak az ötödik legérdeklődőbb gazdagabb vidéki meccsre járóink. Ugyanez a jövedelmi csoport nálunk falun már 30 százalékban utasította el meccseket, versenyeket, Budapesten pedig már 38 százalékban.

A nagy rendezvények után nem sportolunk többet

Ami még érdekes, hogy a nagy sportrendezvények nem nagyon változtatnak a hétköznapi emberek sportolási hajlandóságán. Még olyan országokban se, ahol nálunk lényegesen többen vagy épp kevesebben érdeklődnek a sportrendezvények iránt.

Azt elég sok helyen megmérték, hogy a nagy a sportesemények lényegben sehol nem hoznak érdemi emelkedést a szabadidős sportolók számában. Olyan óvatos állítások vannak, hogy azoknál hozhat némi emelkedést, akik amúgy is aktívan űzték korábban az adott sportot. Tehát mondjuk a vizes vb után, ha valaki átlagosan háromszor úszott hetente, az lehet, hogy utána egy darabig 3,5-szer fog.

Ráadásul ez se feltétlenül igaz, alapjáraton az, hogy vannak nagy sportsztárok, akik nagy eseményeket nyernek, egyszerűen sehol nem jelentenek elég motivációt arra, hogy sokan nekiálljanak sportolni.

A 2012-es londoni olimpia után az Egyesült Királyság legnépszerűbb sportja, az úszás teljesen leszállóágban találta magát, de még az olyan helyi hagyományos sikersportágak, mint a biciklizés vagy az evezés is érdemi zuhanásba kezdtek az amatőr sportolók számát tekintve.  Athénban nagy sikerként tálalták, hogy 6 százalékot emelkedett az olimpia után az amatőr sportolók száma, hogy később kiderüljön, hogy pár év múlva már több mint kétszer annyit esett vissza. 

Egyébként pedig a legfőbb célcsoportnak nem is azok számítanak, akik valamilyen szinten már sportolnak, hanem akik heti 2-3 órát se, vagy akár egyet se töltenek ilyesmivel. Őket kéne elsődlegesen bevonni a szabadidősport piacára. Itt ráadásul a versenyzés helyett jellemzően sokkal fontosabb cél az egészségmegőrzés és a jó közérzet.

llyen például a magyarok döntő többsége, a KSH 2014-es felmérése szerint a magyarok kétharmada nem sportol átlagosan napi 10 percet sem. Az izomerősítő és állóképességet igénylő gyakorlatokat a lakosság 76 százaléka teljesen elutasítja,

Ez fontos figyelmeztetés lehet nekünk, a magyarok ugyanis a harmadik legelhízottabb országnak számítanak az unióban. Ami összefüggésben van azzal is, hogy az unión belül élvonalbeliek vagyunk egy sereg betegségben, a daganatoktól a szív- és érrendszeri problémákon át az asztmáig vagy cukorbetegségig.

Értelmes program lenne tehát a nagy rendezvényekről és csak profik által használható infrastrukturális beruházásokról átterelni a forrásokat és az állami érdeklődést az emberek sportolási lehetőségeire és ösztönzésére. 

Borítókép: Huszti István / Index.