Levennék az alkoholt a szupermarketek polcairól Új-Zélandon

2017.08.07. 12:58

Az Új-zélandi Egészségügyi Társaság (NZMA) betiltatná a szeszes italok árusítását a szupermarketekben. Szerintük az, hogy ezek a termékek az élelmiszerek és egyéb mindennapi szükségletek mellett állnak a polcon, eltereli a figyelmet arról, hogy milyen veszélyes is az alkohol, írja a Guardian.

„Ha alkoholt rakunk a polcokon a kenyér és a tej mellé, azzal azt sugalljuk, hogy naponta alkoholt inni olyan, mint kenyeret és tejet fogyasztani” – mondta dr. Kate Baddock, a társaság elnöke.

Az országban egyébként a kilencvenes évek óta árulhatnak sört és bort a bevásárlóközpontok, a magasabb alkoholtartalmú italokhoz viszont már most is csak bárokban és italboltokban lehet hozzájutni.

A társaság szerint az alkohol károsabb a marihuánánál, de még a heroinnál is, mivel azon kívül, hogy olcsó és könnyen elérhető, hozzájárul olyan problémákhoz is, mint az autóbalesetek, rákos megbetegedések, illetve a családon belüli erőszak.

Az NZMA becslése szerint körülbelül félmillió új-zélandi alkoholfogyasztása lépi túl a biztonságos mértéket, és az országnak évi 5 milliárd új-zélandi dollárba (949 milliárd forint) kerül az alkohollal kapcsolatos ügyek kezelése, amibe beletartoznak a rendőri intézkedések, sürgősségi ellátások, illetve a hosszabb távú egészségügyi problémák kezelése.

A helyi szupermarketek képviselői szerint viszont már így is szigorúan szabályozzák az alkohol árusítását, a teljes tiltás szükségtelen lenne. A helyi törvényhozók eddig még nem reagáltak az NZMA javaslatára.