A Csíki Sör tulaja szerint a nagy sörcégek árháborút indítottak ellenük

2017.08.11. 07:33

Alig telt el pár hónap azóta, hogy a Csíki Sör és a Heineken Románia peren kívül megegyezett a Csíki Sör márkanév használatáról, a Csíki Sör Manufaktúra újra támadás alatt áll, legalábbis Lénárd András tulajdonos arról számolt be a Világgazdaságnak, hogy a nagy sörgyártók árháborút indítottak ellenük.

Lénárd elmondta: a nagy áruházak közül csak az Auchanban vannak jelen, ahol a Heineken vagy a Dreher ugyanazon kategóriájú sörét nagyságrendileg 200 forintért forgalmazzák, míg a Csíkit a duplájáért, de ez nem azért van, mert ők ennyivel drágábban adnák a sört. 

A cégnek nyáron nem nőttek az eladásai, pedig elsősorban a magyarországi növekedés reményében bővítették tavaly a gyártókapacitásukat, ezért stratégiát váltanak: fokozatosan kivonulnak a nagy áruházakból és házhoz fogják szállítani a Csíki sört. Lénárd szerint ez a módszer ugyan egyelőre nem elterjedt, de "összességében azonban ez a kereskedelem jövője, még akkor is, ha a helyzet egyelőre nem nevezhető megalapozottnak."

Ezen kívül azért is választották ezt a stratégiát, mert a cég az öt raktárából órákon belül bárhova ki tudja szállítani a termékeit, ilyesmire pedig a versenytársaik nem képesek. "Mindenesetre ha csak 10 százalékkal tudjuk növelni az eladásainkat, máris újra a komfortzónába kerülünk. Általában az úttörőknek a legnehezebb, egy amerikai mondás szerint a pioníroknak mindig nyílvessző van a hátukban" - mondta erről.