Három svájci kém után nyomoznak Németországban

2017.08.14. 11:29

A svájci titkosszolgálat három munkatársa után nyomoz a német szövetségi ügyészség – írja hatósági forrásokra hivatkozva a Süddeutsche Zeitung, a Norddeutscher Rundfunk (NDR) és a Westdeutscher Rundfunk. A nyomozás az újság és a két közszolgálati rádió szerint összefüggésben van azzal, hogy még májusban letartóztattak egy svájci magánnyomozót Frankfurtban, aki a vádak szerint német adóügyi nyomozók adatait akarta kiadni az NDB-nek, vagyis a svájci Szövetségi Hírszerző Szolgálatnak.

A kémbotrány előzménye az, hogy a német, főként az észak-rajna–vesztfáliai hatóságok 2010 óta igyekeznek minél több információt megszerezni a dúsgazdag németek Svájcban bújtatott vagyonáról, akár úgy, hogy eurómilliókat fizetnek svájci informátoroknak. Mindez nagyon megérte a németeknek, mert ha sikerül hazahozni és megadóztatni a német vagyont, a kifizetett pénz többszöröse kerül a német államkasszába, 2015-ben például 1,8 milliárd euró adóhátralékot sikerült így beszedni.

Mindez elég kellemetlen Svájcnak, amelynek egyik legfontosabb iparága, a bankszektor sikere pont arra épül, hogy a nagyon szigorú banktitokszabályok miatt a világ leggazdagabbjai ide mentik át a pénzüket, ahelyett, hogy otthon adóznának utána. 

A májusban elfogott és azóta előzetesben ülő Daniel M. listát készített azokról a német adónyomozókról, akik az elmúlt években német adóelkerülők lopott banki adatait vették meg. A jegyzék alapján a svájci hatóságok azonosítani tudták volna, kik vettek részt  az ügyletben, vagyis kik szivárogtatják ki a svájci adótitkokat. 

Ahogy viszont most kiderült, a német nyomozók szerint még három svájci kém lehet az országban, akiket augusztus eleje óta keresnek, és akik közvetlenül a svájci titkosszolgálat alkalmazásában állhatnak. Mindez azért kellemetlen, mert Németország és Svájc elvileg szövetségesei egymásnak, és a titkosszolgálataik is együttműködnek egymással.