A turizmus pörgeti az autókölcsönzők forgalmát

2017.08.15. 07:55

A vizes vb, a Forma-1, vagy például a győri olimpiai fesztivál miatt is élénkült az utóbbi időszakban a turizmus, mindez pedig az autókölcsönző cégeknek is jól jött, ugyanis a repülővel érkezők közül sokan béreltek autót - derül ki a Világgazdaság cikkéből.

Haraszti Géza, az Auto ReFAIRent Kft. (Avis) ügyvezető igazgatója a lapnak azt monda, hogy a csúcsidőszak júliusban és augusztusban van az autókölcsönzőknél. Az Avisnél például 10-15 százalékkal volt nagyobb a júliusi forgalom az egy évvel korábbinál, ebben az időszakban 75 százalékos átlagos kihasználtsággal dolgoztak.

Tóth Tamás, a Mercur Rent a Car Kft. ügyvezető igazgatója is azt mondta, hogy a nagyobb események megdobták a forgalmukat, külön megemlítette a győri olimpiai fesztivált, ami jó hatással volt a cég helyi irodájának forgalmára.

A cégnél már készülnek az év végére, amikor általában mérsékeltebb a forgalom. A cégnél azt tapasztalták egyébként, hogy az év vége fele sok külföldről hazatérő magyar bérel autót a szabadsága alatt. Tóth szerint ebben az időszakban leginkább Nagy-Britanniából, Írországból, Hollandiából hazaérkező, külföldön dolgozó magyar ügyfeleik száma ugrik meg.